small

Talán sosem voltam még ilyen mélyen önmagamban és ez ismét nem önsajnáltatás, aki ismer azt tudja, hogy úgy tudok túl lendülni ezeken a mély pontokon, hogyha kiírom magamból... így tudok újabb lendületet venni és tiszta lappal kezdeni a holnapot... nem tudom megfogalmazni azt amit pontosan érzek... üresség van bennem... igazából nem nagyon tudok mondani olyan dolgot, amely akár negatív, akár pozitív irányba elmozdítani jelen helyzetben... volt ilyen pedig... pozitív volt... volt... tudom nehéz időszak áll előttem, teljes életmód váltással... és teljes közömbösség... nehéz lesz mivel társasági ember vagyok... vagy csak voltam... magam sem tudom már... egy biztos az elkövetkezendő hónapokban csak magamra fogok koncentrálni... kicsit elegem lett az emberekből, nem konkrétan személyekből, hanem úgy általában az emberekből... bevallom őszintén fordultak meg az utóbbi időben furcsa gondolatok a fejemben... lelépek, elindulok egy táskával és majd kikötök valahol, majd lesz valami... aztán rájöttem, az se megoldás... nem megoldás az, hogy itt hagyok mindent és csak menekülök az elől a helyzet elől, amiben vagyok... nem megoldás az, hogy itt hagyom azokat az embereket, akik szeretnek... nem megoldás az, hogy itt hagyom a barátomat egyedül a szarban... pedig legszívesebben itt hagynék mindent, könnyebb lenne tudom... de nem lenne megoldás... más értelembe is megfordult a fejemben, hogy itt kéne hagynom mindent... ez hülyeség tudom, de nem tudom szabályozni a gondolataimat... hiába próbálok és vagyok pozitív, a nap mint nap történő dolgok mindig visszarángatnak a valóságba... a keserű valóságba, ami jelen pillanatban az, hogy a fizetésem örülök ha kitart húsz napig, pedig nem élek nagy lábon, sőt... szinte minden igényem megszűnt magammal szemben, gondolok itt akár egy pár zoknira is, azt kell beosztani ami van... ez van sajnos, ezt dobta a gép... mögöttem nincsen támasz, úgy mint sok ember mögött, ugyanúgy ahogy még sok ember mögött sincs... nem is a pénz a lényeg, csak legalább ha már megyek egyfolytában, tudjak belőle megélni... ezért is vállalok egyre többet, egyre több helyen... azzal, hogy egyedül vagyok nem az baj, hogy visszasírom a múltat vagy, hogy hiányozna... mert kurvára nem így van, azt a múltat már lezártam... nem is az hiányzik, hogy szexuális kapcsolataim legyenek, mert nem... ami hiányzik, az egy szerető ölelés, egy pillantás, egy mosoly, egy kedves üzenet... és ezt most nem feltétlen kapcsolati szinten értem... mert jelen helyzetemet kettősség tükrözi... mivel időm kurvára nem sok van, a "több lábon állás" miatt és jelen helyzetben a problémáimat sem szeretném senkire ráültetni... de valahol mégis vágyom némi törődésre, vagy hogy valaki legyen mellettem... vágyom a szeretetre és ezzel szerintem nem vagyok egyedül... nekem nincs olyan, hogy családi fészek, ahol szeretet kapok és ahol biztonságban érzem magam... ilyen már szülői részről sajnos elég régóta nincs, mivel nem vagyok olyan viszonyban a szüleimmel... ez van, szinte így nőttem fel... nagyobb biztonságban érzem magam egy elhagyott, sötét játszótéren, mint "otthon"... testvéreim szintén nem arról híresek, hogy számíthatok rájuk, ellentétben velem... mert bármi is van jelen helyzetben, a családomat akkor is megvédem bármi is fog történni... hisz ők a családom, még ha nem is vagyunk olyan szoros kapcsolatban, mint ahogy az a nagy könyvben meg van írva... nem könnyű ezeket a dolgokat úgy leírni, hogy ne szökjön könny a szemembe, de tudom ha ezt leírom, utána jobb lesz... sokkal jobb lesz... remélem hasonló sorsú embertársaim, akik esetleg elolvassák ezen sorokat, valahol reményt találnak a sorok mögött... remélem gyerek akik ezt elolvassák, elgondolkoznak azon, hogy megbecsüljék a szüleiket, amíg csak lehet, hogy nekik legalább legyen családi fészek, ahová jó érzéssel haza mehetnek... és remélem szülők akik ezt elolvassák, megbecsülik majd gyermeküket, hogy legyen családi fészek, ahová szeretettel várhatják haza gyermekeiket... a fiatal vagy idősebb pároknak pedig azt kívánom, hogy sikerüljön családi fészket kialakítaniuk... de ne feledjük el azt a tényt sem, ha nem biztos, nem kell erőltetni... az utóbbi időben volt erre pár precedens... meg arra is, hogy úgy gondoltuk működik és mégis vége... de akkor legalább időben legyen vége... ez az időben mondjuk relatív... tudom szar ezt így végig gondolni, de jobb ha időben van vége... én egy pár pontot már elvesztettem a kis képemen, így már nem nagyon fog összeállni a kép, hisz vannak pontok melyeket rosszul kötöttem össze, és vannak pontok melyeket nem is tudtam összekötni sorrendben... vannak érzések, melyek bennem már nincsenek meg... vannak dolgok amikről én már nem tudom elképzelni, hogy megvalósulnak... kicsit elvesztetem, kicsit távolinak tűnik most minden...

de nekem itt van dolgom... nekem itt vannak álmaim...