Talán egyszer én is... talán egy napon engem is megtalál... talán egyszer elér engem is... talán egyszer én is eltűnök... de amíg itt vagyok... a tűz éltet... a tűz... ami bennem él... és igen vannak olyan napok amikor mások úgy látják, hogy talán tényleg nem vagyok boldog... és akik ennek örülnek... azok örüljenek nyugodtan... engem pont ők nem érdeklnek... pont ők azok, akikre igazából teljesen szarok... nem miattuk írok erre az oldalra... de látjátok ilyen-olyan módon igazából mindenkinek örömöt szerzek ezen az oldalon... talán mindennapossá vált az életemben, hogy másoknak örömöt vagy bánatot szerzek... talán mindennapossá vált az is, hogy önmagamat tiprom porba... talán mindennapossá vált az is, hogy nekem ez jutott... talán... de legalább tudom azt, hogy önmagam vagyok... olyan amilyen... de önmagam... és büszke vagyok... emelt fővel megyek végig mindennap az utcán... mert tudom azt, hogy ki vagyok... tudom azt, hogy mit akarok... talán néha keresem önmagamat... talán néha tényleg eltévedek... de visszatérek... mindennap visszatérek az útra... nekem ez jutott... ezt adta nekem az élet...

talán nekem tényleg ennyi jár... de ha egyedül is vagyok... boldog ember vagyok... mert tudom azt, hogy vannak akik szeretnek... tudom azt, hogy vannak, kiknek szükségük van rám... és ha néha elkeseredten megyek végig az utcán... ti akkor is azt a Dávidot lássátok, aki erős és akiben van tartás... mert a látszat néha csal... és tudom, hogy ez a kis iromány megint csak pillanatnyi elmezavaromat mutatja... mert holnap megint új nap lesz... megint megfogom mutatni mindenkinek milyen az igazi Dávid... bár néha nehéz... talán tényleg jobb lenne ha eltünnék én is... talán nektek igen, de nekem nem... sok embernek biztos, soknak biztos nem... ezt dobta a gép... csak azt próbálom nektek megfogalmazni, milyen furcsa érzés amikor látod az út végét... de nem nagyon érzed a reményt, hogy elérhetsz odáig... mert sok az éles kanyar, mely olykor eltakarja a fényt... de ha nem is láttom a fényt az alagút végén... valahol akkor is érzem, hogy merre kell mennem... és csak érzésből cselekszem... csak tiszta szívből... csak ahogy tőlem az megszokott... nem áskálódom... nem teszek olyan dolgokat, melyeket más gerinctelen embertársaim tennének... mert én képes vagyok egy vesztett meccs végén is emelt fővel távozni a ringből... ha nem állnám végig a meccset... sose tudnám meg mi lenne a valódi eredmény... mert lehet, hogy végig megyek és a végén fájó szívvel, vérző arccal távozom... de emelt fővel... és ha végig állom, és a végén nem én maradok a padlón... akkor azt nem is kell részleteznem... de ezt csak akkor tudom meg, ha végig megyek azon az úton, amit választottam... és mindenkinek azt tanácsolom, hogy az úton járjon amit választott... és ne a máséval foglalkozzon... törődjön mindenki a saját dolgával... talán jobb lesz mindenkinek... talán... engem nem kell sajnálni... nem sajnáltatom magam... talán csak próbálom élni az életemet... és elétek tárni azokat a dolgokat, amiket én úgy érzek, mint talán senki más... talán... talán már sokan feladták volna... talán én is... talán... talán jobb lenne... talán... de nekem talán onnan fentről ezt a sorsot szánták... pedig nem vagyok egy istenhívő... én nem hiszek istenben... mert talán ő sem hisz bennem... talán addig jó nekem... talán... most tényleg csak annyit láthat mindenki, hogy magamba vagyok fordulva... mert ez így van... ezen nincs mit tagadnom... talán jobb ha most nem is keres senki... most egy kis magányra van szükségem a kis világomban... talán...

talán csak keresem önmagam...