small

szerelemről, barátságról, életről...

Szeretek valakit és tudom, hogy ő ezt érzi... Én úgy szerettem őt, ahogy megszületett, ahogy mosolyog, ahogy sír, ahogy beszél... egyszerűen ahogy él, már az is boldogsággal tölt el engem itt belül... Tudom, hogy minket soha semmi és senki nem tud majd elválasztani egymástól ( bárhogy is ez közhelynek tűnik, de nem az... ezt érzem )... Én még akkor is szeretem, ha azt nem tudom mindig teljesen kimutatni vagy nem tudom éppen az adott pillanatban szavakkal leírni, elmondani... egyébként nem is tudom nagyon szavakkal körül írni ezt az érzést, amit iránta érzek... ami itt belül mozgat... ami éltet... ami vért pumpál a szívemből ereimbe, hogy tudjak élni, hogy legyen értelme az életemnek... mert szeretjük egymást...

Van egy pár barátom, ilyenek-olyanok, de ők a barátaim... Ők fogadnak el igazán... végülis csak ők ismernek igazán... a többiek meg nagyon nem érdekelnek... velük érzem jól magamat, velük tényleg ki tudok bontakozni... tudom, hogy rájuk bármi történik, akkor is számíthatok... őket is szeretem...

Az életről meg nem nagyon tudok mit mondani, néha fáj, néha jól esik, ezért vagyunk mi emberek, hogy legyenek érzéseink... ezt nem mindenki mondhatja el magáról... őket csak sajnálni tudom... furcsa élőlények vagyunk, akiket bedobtak egy nagy körhintába... a kérdés csak az, hogy ki milyen figurára sikerült, hogy ráüljön... nekem nem mindig sikerült a legkényelmesebb helyet megtalálnom... de hát ez jutott... mindenki máshogy éli meg az éveket, hónapokat, napokat, órákat, perceket, pillanatokat, ezért ilyen szép ez az egész... én ezért szeretem...