small

Egyszer gyerek fejjel még tudtam, vagyis inkább éreztem mi jelent az a szó, hogy szeretet... mára már kicsit kiölte belőlem az élet, legyen szó családi vagy kapcsolati formáról... baráti szeretetet nap mint nap megkapom, azoktól az emberektől, akikkel összekovácsolt minket az élet, a sors... akikre tudom, hogy bármi történjen mindig számíthatok, ahogy ők is rám... tényleg egy kezemen meg tudnám számolni ezeket az embereket, még lehet sok is lenne az az egy kéz... de értük még azt az egy kezemet is odaadnám... szeretet mint szó, számomra szinte megszűnt létezni... valahol mélyről ismét felbukkant belőlem a gyűlölet és a düh, ami szinte végig kísérte az életemet... gyűlöltem mindig is azon dolgokat, amiket úgy kaptam, hogy nem éreztem azt, hogy megérdemlem... gyűlöltem mindig is az olyan embereket, akik engem néztek le akár az élethelyzetem miatt, akár olyan dolgok miatt amiről azt hiszik, hogy kurva sokat tudnak és belepofáznak, közbe fele annyit nem éltek át, mint ahogy azt ők gondolják... gyűlöltem mindig is a hazug, kétszínű, féreg embereket, akik vetítenek egy képet, de a látszat csal... gyűlöltem mindig is a szarkavaró embereket, akik nem képesek a saját dolgaikkal foglalkozni, mert nekik fontosabb a másé... dühös voltam mindig is a világra... sajnos ez velem született vagy csak ezt hozta ki belőlem az élet... azon kevés emberen kívül akik közel állnak hozzám, nem nagyon vagyok kíváncsi más emberekre... akinek nem inge ne vegye magára, aki meg úgy érzi, hogy közel áll hozzám, az úgyis tudja, érzi... sajnos vagy nem sajnos ezt dobta a gép... de még mindig pozitív vagyok alapjában véve, sőt egyre pozitívabb... mivel az utóbbi idők történése rádöbbentett arra, hogy valóban kik is azok az emberek akik magam miatt szeretnek vagy szerettek meg, és nem azért mert "muszály" volt... a rosta eléggé sűrű volt és nem sokan fértek át rajta... hát ez van... nem mondom, hogy örülök neki, mert nem... valahol csalódásként élem meg, hogy olyan "barátok" akikkel évekig együtt toltam, most még annyit se kérdeznek, hogy mi újság? ... persze ez nem baj és el se várom... ahogy azt már régebben leírtam, tudtam, hogy a "barátaim" egy részét elvesztettem... valahol ez jobban fáj, mint ami amúgy történt... mert az, hogy egy kapocslatnak vége, az oké... de az egyenlő azzal is, hogy a barátságoknak is vége? ... egyetlen dolog van ami nem az, hogy megmaradt a múltamból, sokkal inkább abból következik, az pedig az önbizalom hiánya... ez az egy dolog ami el lett bennem baszva... mások iránt maximálisan megvan a bizalmam... alapjában véve attól még, hogy egy barátod vagy egy szerelmed átbasz, vagy akármi... nem szabad ezt a dolgot feltétlenül kivetíteni az összes barátodra, kapcsolatodra, szerintem... sajnos ilyen világot élünk, sok általánosítás, sok személytelenedés ( szeretlek közösségi oldalak ), sok felszínes kapcsolat... azt hisszük ismerjük egymást három chaten váltott mondat után, de elárulom közel sem így van... estem már én is ebbe a hibába... nektek ad szeretet egy kábelen átszűrődő mondat, amelyet a melletted zúgó gép továbbit a szemed elé a monitorodra, vagy a laptopod képernyőjére, vagy a telefonod kijelzőjére? ... nem hiszem...

egy pillanat...

kiesett a tollamból a szeretet mozgató rugója, nem tudjátok merre lehet?