small

Én hittem emberekben... hittem barátokban... hittem szerelmekben... hittem nagyon sok mindenben... és van amiben ezek közül most is hiszek... van, amiben már nem... mert vagy hülyének néztek, vagy hátba támadtak, vagy csak szimplán átbasztak... igazából nem tudok nektek egy olyan embert se mondani akit barátomnék tekinthetek... úgy, hogy még most is állandóan tartjuk a kapcsolatot... alakultak ki barátságok mostanában az életemben... aminek nagyon örülök is... de ők nem ismernek még annyira... mintha valakire azt mondanám, hogy gyerekkori barátom... remélem érzitek ennek a súlyát... én érzem... és tudom vannak olyan barátságok a múltamban amit én basztam el... mert azt hittem majd ha mást teszek jobb lesz... nem mondom, hogy nem jobb... nem mondom, hogy megbántam amit tettem... néha furcsa, hogy egyedül ülök itthon a szobámban... de olyankor jövök rá arra igazán, hogy nekem erre szükségem is van... ezt nevezik azt hiszem nem nagy képűen mondom ki, hogy művészléleknek... és csak az érezheti át, aki már azzá vált... nem tartom magamat semmivel se többenk mint akárki... de az egyszerű ember nem fogja megérteni azt az érzést amikor csak kiülsz a Nagy Templom elé egyedül... hallgatod a zenét... és szétmész... és csak gondolkozol az életen... és esküszöm nektek jó érzés... még ebben is hiszek... ehhez az érzéshez nem kell pénz, nem kell semmi... viszont ha igazán elkapod a flashét, semmi pénzért nem adnád el... legalábbis én így vagyok vele... körül nézek a világban és rájövök néha, hogy engem néznek ki a világból... mert én nem drogozok... mert nem csaltam meg még senkit... mert nem vagyok kétszinű... mert ilyen vagyok... de ez se nagyon érdekel... nézzen ki engem a világ... én meg kinéztem magamnak a világot... ilyen egyszerű... sokan, sok mindentől vették el a kedvem... sokan, sok mindent vettek el tőlem... a kedvem visszajön, amit meg elvetetek, azt szorítsátok erősen és legyetek boldogok... a másból kitépett érzések nem vezetnek jó útra... visszanyal a fagyi... amikor már késő... magamra találtam... ehhez az kellett, hogy találkozzak egy olyan emberrel, aki... legyen ez az én kis titkom... legyen ez egy olyan érzés, ami miatt minden nap jó kedvvel kelek és fekszek... ami miatt nem érdekelnek a hétköznapi problémák... ami miatt még azt is érzem milyen embrenek lenni... mert bevallom magamtól ismét embernek érezni magam, elég nehéz és göröngyös út lett volna... de ő mutatott nekem egy rövidebb és egyenesebb utat... és nem érdekel más... visszakaptam az életmet ... az élettől... lehet leszenek olyan emberek aki ha ezt elolvassák, szarul fog nekik esni... nekem is sok minden szarul esett, ami akkor senkit nem érdekelt... engem meg most nem érdekel... a múltat felforgatni felesleges... értek fájdalmak... értek csalódások... akinek ez fáj... akinek ez csalódást okoz amit én most írok, annak üzenem most már tudja mit éreztem... ugye milyen rossz érzés? szar is az amikor valakit elhagynak a barátai mert éppen nem ér rá... szar is lesz ha majd rájösztök mi is azaz élet... mert tapasztalatok nélkül nem tudjátok mi az élet... lesznek még pofonok mindenki számára... így az én számomra is biztos... csak én már ehhez edzetnek érzem magam... és nem fogok senkit hívni telefonon, mert megtudom oldani a problémáimat... viszont volt már rá példa amikor engem hívtatok hasonló esetben... emlékeztek? remélem... én nem fogok rátok emlékezni... voltak persze jó dolgok amiket sose felejtek... de ahhoz, hogy visszaemlékezek, ahhoz ez kevés... én elvagyok egyedül... már szinte megszoktam... akinek ismeretlen ez az érzés, annak nem kívánom... de tudom, hogy befog következni... nem kívánom, de befog... azt se kívánom senkinek, hogy olyan döntések elé állítsák őket, mint amik elé én lettem állítva... az, hogy a saját személyiségemet elnyomjam valaki miatt... na ebbe a hibába mégegyszer nem fogok beleesni... nem jó... és ha kérhetek mindenkit ilyet ne is várjon el senkitől... olyan dolog ez mintha egy írónak elvennéd a tollát... elvennéd az életét... ehhez senkinek nincs joga... az én gondolkodásom elég sokat változott mostanában... és nem érzem azt, hogy az utóbbi időben bármilyen rossz döntést is hoztam volna... még akkor se ha ezeknek a döntéseknek az eredménye az lett, hogy egyedül maradtam... de az én fajtám inkább marad egyedül, minthogy beolvadjon az átlagba... ahogy azt egy barátom ( Dzsiza ) megfogalmazta: "...Egy életérzés, mellyel hamarabb lépsz előre, egy érzés, mellyel hamarabb leszel képes olyan döntésekre amire mások sokkal később, és amikor erre képesek lesznek, mi már "évekkel" előrébb vagyunk..." ... várom a napot amikor erre egyre több ember rádöbben... kb. 30 évesen.... amikor én ezen már meg se fogok lepődni... meg se fogok lepődni azon a világon amiben élünk... akkor fog sok ember rájönni, hogy lehet nem jó úton jár az életében... akkor fogok én rádöbbeni, hogyha még most bizonytalan is vagyok ebben a dologban talán egy kicsit... hogy jó döntéseket hoztam egész életemben... és én önmagam voltam, nem egy vetített kép... és akkor fogok igazán rájönni arra, hogy tényleg nincs olyan dolog amit bánnék az életemben... bár ebbe már most is biztos vagyok... mert eddig se bántam meg semmit... nagyon kivácsni leszek azokra az emberekre akik vagy akiket, eldobtak vagy eldobtam, maguktól vagy magamtól... miképpen fogják értékelni a velem létrejött és elbaszott kapcsolatukat... nagyon kiváncsi lennék rá... mert én már értékeltem magamban ezeket a kapcsolatokat... és elég sok mindenben nem magamat érzem hibásnak... elég sok mindennel nem értek egyet... amit kaptam... nem is teljesen érzem én ezeket a dolgokat reálisnak... de köszönöm, hogy így alakult... így nekem könnyebb mostmár egyenesen menni, mert a kanyarok nagy részét már régen bevettem... a bukkanókon már régen túl vagyok... és erre mondják azt: ami nem öl meg, attól erősebb leszek... erősnek érzem magamat lelkileg annyira, hogy ne rodjak össze, ha hátba támadnak, ha átbasznak... ha újabb pofont kapok... amire most elég kevés esélyt látok... én már leróttam a kenyerem javát... valahogy úgy érzem, hogy most elég nagy pozitív változosokon megyek keresztül... mind munkaszempontból, mind magánélet terén, mind az életfelfogásom terén... a külső hatások formálnak... melyek ellen tenni nem tudok... de nem is akarok... mert így formálódik a személyiség... és eddig is így formálódott... és ha ehhez az kellett, hogy eldobjak magam körül mindenkit és lezárjak egy fejezetet... lezárjam azt, amiről úgy gondoltam, hogy az életem... ha ehhez az kellett, hogy lapozzak egyet és új oldalra irogassak... akkor én azt mondom...

...megérte