small

Kezdeném egy olyan dologgal, amin mostanság flasheltem, hogy vajon miért van? ... vagyis pont, hogy miért nincs? ... miért nem volt? ... ez csak egy kis apróság, de kurva szarul esett az, hogy nekem ( hétfő óta pedig nekünk ) nem lett és tudom, hogy nem is lesz tartva "bucsúbuli"... ez elég szarul érintett... de hát talán tényleg ennyit értem/értünk... és talán tényleg ezt érdemlem/érdemeljük tőletek, akikért talán "semmit" sem tettem/tettünk... ugye? ... na mindegy, igazából nem is érdekel már ez a dolog... csak szarul esik... és szerintem a sorstársamnak is hasonló a véleménye erről a dologról... de mondhatnám azt is, hogy mi ezen már meg se lepődünk, szinte már megszoktuk... jók voltunk sokszor, sok helyzetben... de minek? ... mikor még egy kurva bucsúivás se lett az eredménye... azért köszönöm, jó "buli" volt...

Hiszek a csodákban... velem megtörént a csoda... olyan május 20.-án... vagy talán két nappal előtte... nem tudom teljesen behatárolni... de az fix, hogy megtörtént... és én őt szeretem... először fel se tudtam fogni, hogy ez tényleg megtörténhetett velem... velünk... de nagyon boldog vagyok... és ez percről-percre csak egyre jobban fokozódik bennem... én már tudom, hogy kivel akarom leélni... tudom... érzem...

szeretlek...

Jár az agyam... én miért adom meg a tiszteletet olyan emberknek akik nekem nem adják meg? ... nem is értem... tudom ebbe a mai világban nehéz elfogadni azt, hogy valakiben még él a tisztelet szikrája a másikkal szemben... tudom... nehéz... pedig amúgy még vannak ilyen emberek... csak már a számunk elenyésző... ez a mai világ fertője... mindenki villogtatja a pénzét, keménykedik, és nem tartja tiszteletben a másikat... lenézés, fikázás az mondjuk megy ezerrel... ahhoz mindenki kurvára ért... de a tettei következményeinek vállalása az már nem az erőségge a mostani generációnak... tudom mintha én olyan kurva öreg lennék... de itt nem a "kor"-ról van szó... hanem a felfogásról... az élettapasztalatról... ami nem mindig van egyenes arányban a korral... sajnos a tapasztalataim ezt mutatják... a mai fiatalság nyomkodaiba se ér az én vagy az előttem ( úgymond pédát mutató ) generációnak... az én generációm vajon ezt az utat mutatta? ... hát elég szégyen... szerintem én nem ezt adtam át az emberiség felé... mondjuk ki vagyok én? ... ki vagyok én, hogy átadjak bármit is? ... csak egy utcagyerek sokak szemében... sokak szerint csak egy gyerek az utcáról... sokak szerint viszont azaz ember akire jó hallgatni vagy akit jó meghallgatni, akinek jó megfogadni a tanácsait... én azzal tisztába vagyok, hogy sokan lenéznek azért amilyen stilust képviselek... itt a baj szerintem, mert nem minden a külső... csak a mai fiatalok szarnak az belső értékekre... kivéve ha azaz övtáskám belső zsebében lévő pénztárca... csak gondolkozzatok hogy így eléritek a célotokat? ... hogy tényleg azok vagytok akik valójában akartok lenni? ... ti egyáltalán tényleg azok vagytok akik vagytok? ... jár az agyam... hiszen nem értem, nem fogom fel a mostani helyzetet... ráadásul a sok kis csíra, pont ezért hiszi magát kurva nagy embernek... mert csak a vetítet kép a lényeg... szerintetek... szerintem nem...

csak jár az agyam...

Nagyon sok boldog születésnapot szeretnék kívánni egy állandó olvasómnak és volt kollegámnak egyben... boldog születésnapot Magyarné Györgyinek... és még sok ilyet...

Tiszteletem

Sok ember van aki túl sokat hisz magáról... hát igen... az irigység nagy úr... a mai napon történt például az, hogy szegedi faszagyerek bekóstolta a barátnőmet... és amikor megtudta hogy én ülök a gépnél, ráadásul még rám tette azt, hogy ő már smárolt az én barátnőmmel, amikor mi már együtt voltunk... hát elég vicces egy figura... meg a story-ja is elég gyér volt... meg eléggé valószínűtlen... én megbízok a barátnőmben és tudom, hogy semmi nem volt... haverom neked üzenem, nem, hogy nem volt... de nem is lesz neked semmi közöd az én barátnőmhöz... max álmodban... jobb ha belenyugszol... az irigység nagy úr... az ilyen szarkavaró köcsögöket bassza meg remélem egyszer az élet úgy, hogy onnan ne bírjon felállni... az ilyen embereket tudnám úgy pofán vágni... azt hiszi bármit megtehet, meg bármit mondhat... csak az a gáz, hogy rólam az ilyen szarkavarás lepereg ám... szarok a fajtádra... az ilyen helyi faszkalapok amúgy felkúrják egy kicsit az agyamat... de nem azért, mert valamilyen szinten is felmerül bennem az, hogy van alapja annak amit mond... hanem azért mert, azt hiszi, hogy ő a király arc és, hogy ő azt tehet meg amit akar... hát nem... meg amúgy mi a faszt képzel az ilyen magáról? ... hogy majd ő jól bekavar, aztán mi összeveszünk? ... utána meg majd jól összejön ő az én barátnőmmel vagy mi? ... nem értem meg sose az ilyen faszagyerekeket... én lehet, hogy csak egy szaros utcagyerek vagyok... de te meg egy kis csicska irigy vagy haverom... az irigység nagy úr... az a durva ha boldog vagyok, egyből rám vágják, hogy paraszt vagyok... okey, akkor paraszt vagyok... ti meg irigyek... én meg boldog... ti meg nem... ennyi... csak azt nem értem, hogy mi a gecijért kell egyből mások boldogsága alá kavarni a szart... kavarja mindenki maga alá... utána meg szagolja... na mindegy... a lényeg annyi, hogy az ilyen csicska férgeket megcsapkodnám az tuti... és amúgy kajakra még büszke is vagyok rá, hogy ez a kölök próbálkozott... ez is bizonyítja, hogy nem ám akármilyen barátnőm van... akit nagyon szeretek... irigy vagy mi barátom? ... sose voltam irigy senkire... hiszen én mindenemért megküzdöttem... és én büszke vagyok... ti meg ezért vagytok irigyek... mert rájöttetek, hogy nem elég, hogy anyuciék alátok tolnak mindent... de igazából nincsen semmitek... hát az ilyenekre legyek irigy? ... én nem állok be abba a sorba, ahol...

...az irigység nagy úr 

u.i.: üzenem a fajtádnak, a szarkavarással sokra nem mentek... az még kevés...

1.

Ki kell, hogy mondjam most mindeki előtt,
Hogy boldog vagyok, ez bennem már eldőlt,
Hogy kit szeretek és ki nekem az életem,
Hogy kire kell vigyáznom, kit kell féltenem,
Bár tudom, hogy ez neked belül kicsit furcsa,
De, hogy nekem ki kell, a szívem belül tudja,
Mert tudom nekem valami megmozdult itt bent,
Szeretlek, és nekem te jelentesz mindent,
Először csak egy cigivel indult el minden,
És, hogy tényleg lejössz, én el se hittem,
De megtörtént, és onnan éreztem kezdődik,
Minden szavam innentől szabajára vetkőzik,
Felnyílt szemem, szívem kitárulhatot végre,
Büszke vagyok rád, megtalált engem is a béke,
Te azért szeretsz, amilyen valójában vagyok,
És tudom te csipázod, ezt a flegma arcot,
Bár tudom még a kapcsulatunk elején járunk,
De érzem veled teljesülhet minden álmunk,
Megéreztem mi azaz elfogadás, törődés, szeretet,
Neked az életemből, szívemből egy nagy szeletet
Adok, hetek óta szinte nem is vagyok itthon,
De boldog vagyok, és előtted semmi titkom,
Hát ilyen ez a szerelem, csak idő kérdése,
Egyszer mindenkit elkap ennek az érzése,
Látjátok már és is megkaptam, csak nézz rám,
Lehet sok embert zavar, hogy small vidám,
És csókod ize számban, pillantásod előttem,
Rád gondolok, életem minden perce felhőtlen,
Figyelj rám, és érezd ahogy szeretetem átölel,
Most a boldogságom múltbeli érzéseket széttördel,
Nekem csak rád van szükségem, ez nem csak lángolás,
Ez belőlem szavakon át szűrődő neked szóló vallomás,
Ezek az érzéseim, ezek a gondolataim kettőnkről,
Melyek előbújnak az általad szeretet emberből,
Melyek neked szólnak, hisz én meg téged szeretlek,
És ha kell érted akár a világ végéig is elmegyek...

mert szeretlek...
mert szeretlek...
mert szeretlek...

2.

Szeretlek, és ezt csak így elmondni pár szóban
Nem lehet, de talán szemedbe ragyogást hoztam,
Mert látom, hogy te is boldog vagy akár csak én,
Elmúltak a rossz idők és előbújt végre a napfény,
És ránk ragyog, hidd el én csak neked akarok jót,
Őszintén a szívemből öntök ki most minden szót,
Ezt érzem, talán ezt kaptam titkon meg az élettől,
Így szavakba foglalva tudok beszélni egy érzésről,
Persze ez lehet kevés, ez így lehet nem adja át,
Mintha testemen érezném szerelmem ölelő két karját,
Szerelmem csókját, vagy a pillantást mikor alszok,
Mindig örömmel tölt el reggel látni a te arcod,
Nélküled nem tudom mi lenne velem, merre járnék,
Nekem te vagy az életemben a legnagyobb ajándék,
Mióta találkoztunk egy padon még kedd hajnalban, 
Istenem nekem ő kell... csak ezt mondtam magamban,
Csak egy pillantás is elég volt, már az megfogott,
Néha el se hiszem, hogy te vagy ki a kezem megfogod,
Néha hihetlen, hogy valóra vált az amiben hittem,
Csak féltelek, óvlak, hisz te vagy minden kincsem,
Te, egy lány, egy szerelem, egy szív mi hozzád húz,
Egy mosoly, egy ölelés mi mindig újabb kezet nyújt,
Mely szeret és megölel, és érzem, hogy mellettem áll,
Aki tényleg úgy szeret ahogy vagyok, és nem rinyál,
Nem próbál megváltoztatni, neki tényleg én kellek,
És azért amilyen vagyok, azért mondja, hogy szeret,
Én pedig őt, minden mozdulatában, minden érzésében,
Minden aranyos halk szavában, mind két szép szemében
Hallom és látom és érzem, hogy rád van szükségem,
És miattad vonulok az utcán minden nap büszkébben,
Miattad láttam meg újra, mi a létem valódi lényege,
Mikor betakar pillantásod... istenem a két szép szeme,
Arcod bája, mosolyod varázsa, ihlette ezt a verset,
És úgy érzem itt belül, megleltem az igazi szerelmet...

mert szeretlek...
mert szeretlek...
mert szeretlek...

Na most, hogy az előző bejegyzésben tudom kicsit elkalandoztam a mainstream zenei világban, és tudom, hogy ez talán sokaknak meglepő lehet... de hát ez van... mostanában kicsit ilyen flasben voltam... vagyok... dolgozgatok, elvagyok... otthon nem nagyon vagyok, hiszen az utóbbi 1-2 hetet a szerelmemnél töltöttem... töltöm... kicsit úgy érzem, hogy jó oldalára kezd fordulni az én dobobó kockám is... és ennek mocskosul örülök ám...

Mindenkinek azt kívánom, hogy lássa meg a boldogságot... nagyon nagy érzés... én már megkaptam...

A boldogság rám talált... a boldogság egy olyan dolog, amely talán gyökereiben változtatja meg az embereket... és mindjárt máshogy látja a nap sugarait... sokkal fényesebbenek, sokkal vidámabbnak... sok kis apró dolgot talán sokkal vidámabban él meg, mint egy szürke hétköznapon... hiszen nincsenek szürke hétköznapok se... minden pillanat, minden perc, minden óra, minden nap öröm teli... és ilyenkor semmi nem számít... csak, hogy ő meg én... csak, én meg ő... 

Mentha feat. Minimal Project - Szégyen

IFS - Utcacsendélet

Repubilc - Kirugjuk magunk alól...

 Republic - Ég és föld között

Republic - Szeretni valakit valamiért

Republic - Ha mégegyszer láthatnám

Charlie - Az légy aki vagy

Charlie - Könnyű álmot hozzon az éj

Cserháti Zsuzsa - Boldogság gyere haza

Cserháti Zsuzsa - Egy elfelejtett dal

Cserháti Zsuzsa - Kicsi gyere velem

Magyarország

 Fankadeli - Ezt most

Citizen Cope - Let the drummer kick

Demjén Ferenc - Honfoglalás

Emberek - Száz út

Emberek - Tábortűz

Deggo feat. Bankos & Norba - Idill

Fankadeli - Magyar rendőr velünk van...

Fankadeli - Gázpedál

Fankadeli - Álmodtam

Pápai Joci - Ne nézz így rám

Pennywise - Stand by me

Akon - Right now

Step Up 2 - Last street dance

Yolanda Adams - I believe

Millencolin - No cigar

Millencolin - The ballad

James Blunt - Goodbye my lover

James Blunt - You're beautiful

Avril Lavigne - When you're gone

Szerelmünk lapjai

Freezer - Büszke

Mes - Kincsem

Hősök - Angyal

Riddler - Vers

T. I. - Whatever you like

Jason Mraz - I'm yours

Diam's - La boulette

Shurik'n - Samourai

Flo Rida feat. Kesha - Right round

Pussycat Dolls - Jai Ho

Nem hittem volna... kajakra mondom, hogy nem hittem volna... megtalált azaz érzés amire már oly régóta vágyom... és ezt Neked köszönhetem... és nagyon boldog vagyok... és tudom még nagyon az eljén vagyunk, de én bízok magunkban... te megmutattad nekem azt, hogy lehet valakit tényleg azért szeretni, amilyen valójában... azt kell mondjam, hogy büszke vagyok rá, hogy ilyen barátnőm van... és persze tudom, hogy ez a kis iromány megint beletapos egy-két embernek a szívébe... de nem érdekel... az enyémbe is bele lett taposva nem egyszer, nem kétszer... és most megint bassza az emberek agyát, hogy Small boldog... hát ez van everybody... ezt kell szeretni... senki nem tudja tőlem elveni ezt az érzést... senki nem tudja tőlem elvenni a boldogságot... egyszerűen boldog vagyok... és nekem nem kell ennél több...
köszönöm Neked...

Ezt a számot küldeném mindazoknak, akik próbálnak bekóstolgatni... vagy próbálnak alámásni... vagy már eddig is alámástak... nem lesz kegyelem...
nem ismerek kegyelmet...

Vannak itt problémák... megint ellentmondásos kommentek hadai... fikázás után sajnálkozás... leugatás után megbánás... hát hogy vannak ezek a dolgok? ... csak az a gond, hogy tudjátok, ha én meghozok egy választást, amellett kiállok ám... nagy paraszt vagyok, hogy nem bánok meg semmit... én ezt tudom... nagy paraszt vagyok azért is mert így emlékszem vissza... ezt is tudom... nagy paraszt vagyok, mert ezt hozta ki belőlem az élet... tudom, de ez van... és a legnyagyobb paraszt azért vagyok, mert nem érdekel ez az egész... tudom, de legalább önmagam vagyok... hát ez van... tudom ez most lehet fáj nektek... nekem is fájt sok minden... és úgy látom elismered "ha nincs ló, jó a szamár is" alapon barátkoztál inkább azzal az emberrel, akiről nagyon jól tudod, hogy meg volt a véleményem... és, hogy mit kaphattam akkor amikor megtudtam? ... mivel ismersz gondolhatod... amit kimondok vagy leírok komolyan gondolom amúgy... tudom ez is paraszt... határtalan vita lenne amúgy arról beszélni, hogy ki-kit, mikor vagy miért keresett... mindenki fújja a saját igazát... de mivel én vagyok akkora paraszt engem ez se érdekel... emlékszem amikor azt mondtátok, hogy majd lehet rájövök mekkorát hibáztam... és akkor már késő lesz... hát úgy látom visszanyalt a fagyi, mert a jelen helyzet azt mutatja, hogy nem én bántam meg... hiszen tudjátok, én nem bánok meg semmit.... és ezt nem csak mondom, hanem érzem is... kiváncsi vagyok milyen az amikor nem nekem mondják azt, hogy már késő... hanem én mondom nektek... mert egy paraszt vagyok... és nem nézek hátra... ezzel a helyzettel szembe kell nézni... el kell fogadni... ez van... és lehet voltak mélypontok mostanában az életemben, de nem rémültem ám meg... és nem is bántam meg semmit... egy percig se... ahogy mondtad van bennem büszkeség... ez bizony így van... és egyszer már az elveim is be lettek fikázva... hát most tudom... lehet fáj az nektek, hogy vannak elveim... és ha még kis szaros elvek is... de legalább mutatják az utat, hogy ne vesszek el a világban... és ne írjak le olyan dolgokat, amikre később talán azt mondanám, hogy megbántam... olyan bizony nem lesz... de úgy látom nálatok fordult a kocka... és lehet én látom rosszul... de szerintem inkább ti jötettek rá, hogy mit veszítetetek... nem pedig én... én nem vesztettem semmit úgy érzem... én ezzel csak nyertem... és tudom, hogy most magatokban azt gondoljátok és hogy most a szemetekbe nem vagyok más, mint egy:

paraszt...

egy kis hangulat fokozó:

Hát mindenek meg lett az eredménye... a munkámnak az lett az eredménye, hogy ki lettem rúgva... ki lettem rúgva egy olyan helyről, ahol szinte én fektettem le az alapokat egy pár ember segítségével... és ennyibe becsülték minden munkámat... a sok plusz órámat, a sok belefektett energiámat, a sok odafigyelésemet... azt, hogy itthon is képes voltam dolgozni azon, hogy az étterem jól működjön... és tényleg mindent beleadtam... és ez lett az eredménye... hogy az étteremvezetőnek ( akit inkább itt a nyilvánoság előtt nem akarok porig alázni ) nem voltam szimpatikus azért, mert én értettem a dolgomat... és tudom, hogy nem csak velem áll így ez a kedves hölgyemény... tudom, hogy vannak akik még basszák a csörét amiatt, hogy őket nem lehet hülyének nézni... mondjuk én még ennyiben nem zártam le a témát jobb ha tudja mindenki... hogy lesznek itt még nagy dolgok... lesz itt még "most ugrik a majom a vízbe" szindróma... csak várd ki a végét kedves Antónia... nem fenyegetőzni akarok, de tudja mindenki, hogyha volt valami gond, akkor én voltam az aki nem nagyon nyitott ki a száját, mondván hogy majd biztos megkapjuk ami jár... az elismerést, a megbecsülést... de úgy látszik benéztem ezt a dolgot, és kurva nagyot kellett csalódnom ebben a cégben, amit Vapianonak neveznek... de azt is mondtam, hogyha engem valaki bekóstol alaptalan vádakkal, na azt kurvára nem fogom hagyni... és egy ilyen mondva csinált indokkal való kirúgás... kajakra mondom vicc... és kajakra tudom, hogy nem ez volt a baj... hogy nem vittem ki egy kibaszott salátát a vendégnek... csak pusztán elakartak tünteni az útból... azt nem tudom, hogy miért és azt se, hogy kinek az útjából... de a végére fogok járni... és nem biztos, hogy én fogom a rövidebbet húzni kedves... mert te is nagyon jól tudod, hogy tudok én ezt-azt ami miatt vannak neked álmatlan éjszakáid... és ha nem is dolgozok ott... attól még harcolok... és majd meglátjuk mi lesz a vége... kitartás Antónia én csak azt kívánom neked... jah és sok sikert a kis üzletvezetéshez... figyelmeztetni kellene a dolgozókat, hogy ne adjanak bele mindent a munkába, mert a végén mindenki úgy jár mint én... hogy ki lesz rúgva... és azt nem akarom... de lehet, hogy te pont ezt akarod elérni... csak azt azért egyszer megnézném amikor te mész be, mint zárós pastas és manager is egyszemélyben... mindezt meg nem kapott fizetés kiegészítésért... vagy értéktelen 70ezer forintért... kajakra szóljatok ha ilyen lesz és bemegyek megnézem esküszöm...

Amúgy kajakra még örülök is hogy megszabadultam ettől a helytől... és ráébrettem arra, hogy mások sokkal többe nézték a munkámat ( a megkeresések alapján ) mint a saját főnököm... na ez milyen vicc... viszont sajnálom azokat, akiket ott kellett hagynom... és köszönöm mégegyszer azoknak aki oda jöttek és próbáltak rajtam segíteni, vagy csak kiálltak mellettem... de nem kell félnetek... nem törtem össze... csak akkor voltam egy kicsit idegbeteg... de szerintem láttátok is rajtam... azt nem mondanám, hogy teljes mértékben ennek köszönhetem, de részben igen... azt, hogy megtaláltam egy olyan lányt ebben a nagy világban... aki úgy érzem megmutatta nekem mi az a boldogság... mostanába elég zűrzavaros volt az életem.. és négy nap nem itthon lét után... úgy érzem valami jó dolog is történik velem végre... és végre megint elmondhatom, hogy boldog ember vagyok... úgy, ahogy azt szeretném... ahogy azt mindig is akartam... lehet sokaknak ez elhamarkodotnak tűnhet ez a kijelentés... de ezt érzem és vállalom... és kimerem mondani, hogy boldog vagyok...

Minden egyes nap új emberként ébredek... minden olyan 1987 nyarán kezdődhetett, amikor megszülettem... akkor még Józsán laktunk... emlékszem amikor apukám elvitt reggelente az oviba hozzáteszem nem kellett messzire mennünk, az ovi az utca végén volt... aztán teltek múltak az évek... és kezdődött az iskolás korszak, amit nekem már Szombathelyen volt szerencsém elkezdeni... itt még szorgalmas diákként tengtek a minden napjaim... aztán amikor éppen beléptem a felső tagozatosok körébe, ismét visszaköltöztünk Debrecenbe... amit őszintén meg kell, hogy mondjak nem bánok... ebben a városban váltam azzá az emberré akinek a sorait olvasod... igazából ez után az idő után kezdődött el bennem a züllés... az utcázás... az életem... ami az élettemé vált, és ami formált... ebben a városban kellett az megélnem, hogy édesanyámat hat hónapig nem láthattam... itt kellett megtanulnom mi az, hogy kiállni magamért... és itt tapasztaltam meg milyen az, amikor az embert teljesen egyedül hagyják... milyen az amikor a szaros focipályájért meg kell küzdenünk... én csapott igazából először képen az élet... amikor még kisgyermekként csak járt a pofám... aztán amikor kaptam megtudtam, mikor kell befogni a számat... aztán, ahogy teltek az évek, megtanultam kiállni magamért, megvédeni önmagamat... aztán már nem én voltam az, akinek meg kellett tanulnia hallgatni... aztán úgy mint mindenkinek az életében eljött azaz időszak amikor már komolyabban elkezdünk érdeklődni a másik nem iránt... jelzem itt kezdődtek el az igazi nagy problémák... mert, ugye ez azaz időszak amikor az embernek talán már szüksége van egy társra, mégha nem is komoly kapcsolatra... de már szükségét érzi annak, hogy valaki legyen mellette... ezek még csak komolytalan kis "járások"... de nagy szükség van rájuk... sok tapasztalatot lehet meríteni ezekből, a későbbikre tekintettel... életem legjobb 4 évét talán a Vegyiparinak köszönhetem... egy nagyon jó osztályba sikerült bekerülnöm... egy nagyon jó kosárcsapatba... és akkor még naívan azt hittem, hogy igaz barátokra sikerült találnom ( ezt a későbbiekbe kifejtem bővebben )... az iskola flashe nagyon nagy volt... mind emellett elkezdtem dolgozni a McDonald's-ba, ahol valóban igaz barátokra találtam... olyan emberek vettek mind a két színterén az életemnek körül, hogy élveztem azt az időt a munkában töltöttem és amit azon kivűl is...  találtam szerelmekre is... vártam lányra sokat... volt, hogy keveset... de volt, hogy kérnem se kellett, jött magától... volt, hogy jött, de nekem nem kellett... volt baj nem kevés... és igazából sokáig senki voltam... most se vagyok sokkal több... de azért érzem, hogy változtak a dolgok azóta... azóta nagyon sok dolgot megtanultam, megtapasztaltam, megéltem... felnőttem... és hosszú rögös úton kellett végig mennem ahhoz, hogy most elmondhassam magamról azt, hogy tisztában vagyok önmagammal, nem szégyellem azt amilyen vagyok... és azt, hogy nem érdekel mit gondolnak rólam vagy tetteimről mások, amíg tiszta a lelkiismeretem, amíg tudom, hogy ki vagyok... és amíg tudom, hogy mit miért teszek... megtanultam, hogy amíg én jónak látom azt amit teszek, addig nem érdekel, hogy mások azt lehet rossznak vélik... mert ez az én életem, és higgyétek el, hogy el tudom dönteni, hogy nekem mi a jó... még ha néha rosszul is sült el az adott dolog, de pont ezekből tanultam a legtöbbet... ott voltak pl a már említett barátok... na pl azt nem is bánom, hogy ők már nincsenek mellettem... mert ők nem a barátaim, azok voltak, de már nem azok és szerintem nem az én hibámból alakult ki ez a helyzet... mert nem egyszer, nem kétszer, haragudtak meg rám olyan dolgok miatt, amik nekem örömöt okoztak, csak nekik nem tetszett az, hogy nekem nem csak ők vannak... és nem tudták azt elfogadni, hogy nekem nem csak a barátok, hanem egy szerelem is boldogságot jelentene... és hasonló helyzetben ők is úgy tettek volna, ahogy én akkor tettem... de mégis én voltam lefikázva... de ezeket nagyon fel se vettem... nem érdekelt... igazából nem itt voltak a nagy problémák... hanem amikor az állítólagos legjobb barátom ( Dave )  rámozdult a volt barátnőmre ( akkor még együtt voltunk ), miközben az ő barátnője a társaságunk része volt... na az kicsit húzós volt idegileg... szerintem részleteznem se kell... aztán a másik... akinek segítettem elég sok mindenben... akinek segítettem munkát keríteni... akiben tartottam a lelket, amikor a barátnője ott hagyta... és talán még abba is volt részem, hogy ők kibékültek és még most is együtt vannak... hülyének nézett, leszart és még azt se túlzás kimondanom, hogy hátba támadott... de ebben a helyzetben is én voltam a paraszt mindenki szemében... pedig se nem támadtam hátba senkit, se nem basztam át senkit... a harmadik ember pedig, akivel igazából még csak össze se vesztem, ő csak pusztán nem tartja velem a kapcsolatot... hogy miért azt nem tudom... talán a többiek befolyása miatt... de ezt nem merem biztosra mondani... ez csak feltételezés... de elmondhatom azt, hogy van egy olyan ember is az életemben akivel hét éve dolgozok együtt... és igazából, most kezdem azt érezni, hogy kezdi kiforrni magát a barátságunk... őt Gyurcinak hívják... ő látta, ahogy felnőttem... ő vele lehúztam hat és fél évet a McDonald's-ban és már hat hónapot a Vapiano-ban is... és igazából az utóbbi időben ( nem tudom ezt pontosan behatárolni ) ő az akiről elmondhatom, hogy a legjobb barátom... ő csak egy ember... de nekem nem is kell több barát... benne még sose csalódtam... ő nem támadott hátba... nem próbált meg átbaszni... nem úgy mint azok, akiket igaz barátoknak tartottam... és meg is lett az eredménye, mert én elnéző voltam velük kapcsolatban elég sok dologban... és nem azt kaptam vissza amit vártam... hanem még pont a barátaim kóstolgattak... de már rájöttem, hogy én voltam a hülye, és én kerestem rossz emberekben a barátságot... persze nem azt mondom, hogy nem volt őszinte és nem volt jó velük a kapcsolatom... mert akkor hazudnék... csak rájöttem arra, hogy nem volt közös az alkalmazkodás, a tolerancia... aztán ugy ott vannak még a lányok is... be kell vallanom, volt hogy három és fél évet vártam valakire... és nem mondom azt, hogy nem érte meg... mert a végén meg lett a gyümölcse... meg a vége is, ami nem volt talán a legszebb pillanat az életemben... nah az nem volt egyszerű feladat... onnan felállni... anyagilag még most is azt nyögöm... de nem bánom... én úgy vagyok vele, ami nem öl meg attól csak erősebb leszek... erősebb is lettem... aztán utána jött egy kicsit a magyar hagyomány ( szájról-szájra ) flash... éldegéltem, csajozgattam... próbáltam megtalálni önmagamat... teltek az hónapok, az évek... aztán jött egy lány ( Krisztyke ) akiben azt hittem megtaláltam, azt amire vágytam... ez részben igaz is volt... mert nem mondhatom, hogy nem voltam vele boldog... csak a szabadságomat vesztettem el teljesen... más ember voltam mellette, mint aki valójában vagyok... és erre csak egy idő után jöttem rá... és ezt akkor meg is mondtam... mert úgy éreztem, hogy elvette tőlem azokat a dolgokat, amik azelőtt nekem az életemet jelentették... amik az életemet jelentik... a bicikli, a zene állandóan, a bulik, az emberek, a haverok... a barátokat azért nem soroltam ide mert velük egy társaságba jártunk... meg is lett az eredménye, ahogy azt már ezelőtt leírtam... és amikor én letisztáztam vele, hogy ez nekem így nem működik tovább, utána még megtudtam azt is, hogy a Szaby nevű barátom még rátette, hogy én biztos megcsalom és már van valakim... hát elárulom nektek, hogy sose csaltam és sose fogok megcsalni senkit... aztán megkaptam tőlük azt, hogy eldobok magamtól mindenkit és a végén egyedül maradok... hát részben igaz... de részben nem... mert azóta megint önmagam vagyok és megint elmondhatom, hogy van sok barátom... ki merem ezt mondani... vannak mellettem emberek... de igazából most jön a vallomásom igazi lényege... a jelen... a jelen helyzet az, hogy dolgozom elég sokat... éldegélek... és igazából nem mondhatom azt, hogy boldog ember vagyok... pedig lehetnék... csak lehet én nem akarok... vagy pont nem azzal az emberrel, aki velem akar boldog lenni... lehet... és be kell vallanom, hogy a látszat lehet sok mindenkit becsap... lehet sokan azt látják, hogy én elvagyok, boldog vagyok... de ez nem teljesen így van... csak próbálom elfedni a gyengeségemet azzal, hogy erősnek mutatom magamat... talán ez a legjobb megoldás... de azért én nem tudok ám ilyen könnyen túl lépni dolgokon... de szerintem ez legbelül mindenki tudja aki ismer... nagyon jól tudjátok milyen ember vagyok... és nekem nem elég egy-két nap ahhoz, hogy valakit elfelejtsek, vagy valakin csak úgy túl lépjek... nálam ez nem ilyen egyszerű... de tovább kell lépni... csak nehéz... nehéz ha az ember valakivel boldog akar lenni... menni kell... majd lesz valami... majd dob valamit az élet...de lehet, hogy nekem itt már nem sok jót... be kell vallanom, az utóbbi időben értelmetlennek látok nagyon sok mindent... a munkát... a szerelmet... az életet... legbelül el vagyok keseredve... még ha nem is úgy tűnik... kerestem a boldogságomat... de nem találtam meg csak részben... mert valahol boldog vagyok... megismertem sok új arcot, akikkel azt kell hogy mondjam, hogy nagyon jóba lettem... és vannak olyan emberek, akiken pedig tudtam segíteni egy-egy bejegyzéssel... és ez részben boldoggá tesz... de megint ott vagyok önmagammal szemben, ahol a part szakad... és hidat kéne rá építeni... hogy átjussak a túlpartra... de már az alapok lefektetésével is gondjaim vannak... ez az én hülyeségem tudom... mert kitartó vagyok... talán néha túlságosan is... de hát én ilyen vagyok... saját magam ellensége vagyok... be merem vallani magamnak... mert az vagyok... és amúgy arra is rájöttem, hogy mások amilyen erősnek látnak... na pont annyira vagyok gyenge amúgy... csak ezt ti nem látjátok... ezt csak én érzem... még talán azok se tudják ezt, akik tényleg közel állnak hozzám... talán ők is csak sejtik, hogy valójában egy gyenge, törékeny kisgyerek vagyok... csak van tartásom, amivel jól tudom leplezni azt, ami bennem legbelül megbújik... de már kezdem ezt a tartást is elveszteni... egyre többször látnak az emberek megtörve... egyre többször láthatjátok azt, hogy inkább eltávolodom az emberektől.. mert néha jobban vágyom a magányra... mint akármi másra... néha jobban vágyom arra, hogy elbújjak az emberek elől... oda ahol senki nem talál meg... ahol senki nem látja azt, amikor gyenge vagyok... de minden egyes nap új emberként ébredek... minden egyes nap egy újabb remény... minden egyes nap vége egy újabb vallomás önmagamnak... minden egyes nap egy újabb színfolt, amit majd egyszer valamikor megint leírok összefoglalásként talán egy bejegyzésben... talán egyszer majd mindenki bevallja magának élete fájó pontjait... és nem megbánja őket, hanem tanul belőlük, ahogy azt én is tettem... teszem... mert egy dolgot megtanultam életem során... én nem fogok megbánni semmit az életemben, és nem hátra fele nézegetek, hanem próbálok emelt fővel előre haladni... mert amíg tudom merre halad az utam, amíg vannak elveim, addig semmi más nem számít... és nem mások kitaposott ösvényét követtem... én a magam útját járom... és ez az írásom se lett más, mint egy sok mindenki számra, unalmasnak vagy éppen érdekesnek tűnő, szánalmas vagy pont nem szánalmas, önsajnáltatásnak tűnő vagy éppen erőt adó, kiábrándító vagy éppen reményt adó... Dávid féle...

vallomás...

Hát nem nagyon van időm mostanába semmire, ezért nem nagyon vagyok aktív blog téren... nyomom a melót reggeltől estig... nah meg a bulik is kiveszik az erőmet... kicsit sok mostanában az élet... de még bírom... elnézést kérek azoktól, akiket mostanába kicsit hanyagolok, tehát mindenkitől, de a nullával egyenlő a szabadidőm... sok... lesz ez még így se...

Jó úton haladok, hogy mifelé még nem tudom... de jól elvagyok... dolgozgatok, éldegélek, streetelgetek... én meg a kis mp3-mam... elvagyunk... és igazából a zene az amiben megtalálom a nyugalmamat... könnyedebben veszem így a napokat... csak sodródom az árral, aztán majd meglátom, hogy alakul az életem... nagyjából ennyi az utóbbi napjaim történése...

"...Domtól megtanultam, amíg vannak elveid, addig semmi nem számít..."
by: The Fast and The Furious IV. - Fast and Furious

Feladtam... vagy csak jól mérem be a lényeget... még nem tudtam magamba se eldönteni igazából, hogy melyik megfogalmazás jellemezné pontosan a helyzetemet... de egy biztos, besokaltam az élettől egy kicsit... mind a munkában... mind a munkán kivűli kis világban... munkatársam tegnap azt mondta nekem, hogy: "...Dávid én úgy látom, hogy túl nagyok az elvárásaid magaddal szemben..." ... hát nem is tudom... szerintem nem... vagyis ha a boldogság túl nagy elvárás, akkor tényleg nagyok az elvárásaim... levettem a jeleket az életből... és láttom, hogy nem sok remény van, hogy itt sokat változanak a dolgok... legalábbis nekem nem kedvezően fognak változni... de már kicsit hozzá szoktam... de úgy érzem, hogy talán végig mentem az úton... csak a vége fájdalmas lett... mint ahogy az már megszokott... meglepődtem volna ha nem így lett volna... de nem kell félteni... aki ismer tudja, hogy honnan álltam én már fel, nem egyszer... onnan ahonnan sokan talán nem lennének képesek... de most biztos, hogy szükségem lesz egy kis elzárkózásra az emberek elől... nem tudom mennyi időre van szükségem... talán csak napokra, vagy talán hetekre... de kell egy kis idő, amíg egyedül tudok lenni... és nem akarok senkit megbántani azzal, hogy leterelem... ezért kérném az embereket arra, hogy inkább ne is keresenek... nem akarom senkinek lehúzni a hangulatát a puszta jelenlétemmel... remélem megértitek... szerintem jól mérem be a dolgokat... a helyzetet... talán alakulhatot volna másképp, ha merek lépéseket tenni... de tudom... tudtam, hogy mit nem szabad... és néha nagyon nehéz volt nem megtenni, azt amit belülről a szívem a diktált... mondták egy páran, hogy pont te adod fel... hát igen, meg kell mondanom őszintén... Small megtört... de nekem is van egy pont önmagammal szemben, aminek már a határait súrolgattam hetek óta... eddig bírtam... bocsánatot kérek azoktól, akik úgy érzik csalódtak bennem... de csak azért mert mások úgy érzik, hogy nekem nem szabad feladni... attól én még jól látom a helyzetet... és rá kellett döbennem, hogy minden egyes perccel ami eltelik... csak önmagamat gyötröm... és ez nem helyén való... a mai naptól kezdve elég sok minden fog változni... ezzel nem arra célzok, hogy eldobom magamtól azokat az emberek, akik eddig is mellettem álltak... tőlük csak tényleg annyit kérek, hogy egy ideig próbáljanak meg nélkülözni, hogy rendbe szedjem magam... felejtsek vagy csak feldolgozzam az utóbbi hónapok történéseit... zajlott az élet elég szépen mostanában... és ez most nekem kicsit sok lett... beleszaladtam olyan dolgokba, aminek nem láttam, vagy csak nem akartam látni a végét... és reméltem... de aztán megint arcon csapott a valóság... igen-igen... így van... tudom megint vannak olyan emberek akik ennek kurvára örülnek... örüljetek bazd meg... leszarom... ez a legszebb az egészben, hogy akik régen álltak mellettem, azok most örülnek, hogy "szenvedek"... hát gratulálok... én még a régi történések után se tudom azt mondani, hogy örülnék annak ha szenvednétek... na de ez nem is lényeg... új értékrendet állítok fel magamban... és elgondolkozom azon, hogy kiért és mi éri meg... én törekedtem arra, hogy mindenkinek segítsek... de nem sokat kaptam vissza... de nem is kérek vissza belőle... szívesen segítettem... és idő közbe rájöttem, hogy azzal, hogy segítek másoknak... csak a saját problémáimat tudom eltakarni... és néha sikerült megfeletkeznem arról, amiben vagyok valójában... már vártam azt a napot amikor ez felszínre tör bennem... nem tudtam mikor fog bekövetkezni... de bekövetkezett, ahogy azt olvashatjátok is... de ugyanúgy mosolygós arccal fogok kimenni az utcára... csak a belsőmnek lesz rossz a kedve... egy ideig... nem tudom meddig... majd a végén úgyis kiderül... és ezt a dolgot magamban kell lerendenzni, pont ezért nem várom el senkitől... és nem is kérem senkitől, hogy próbáljon segíteni... mert nem kell... talpra fogok állni... és új életet fogok kezdeni, lehet egy másik országban... mert ez az ország már nem tud nekem újat mutatni... nem tudja nekem megadni azt, amire igazából vágyom... az igaz boldogságot... a megbecsülést... az életet... magyarul semmit... lehet felmerül bennetek a kérdés, hogy mit is várok az élettől? ... hát nem sokat... tényleg nem nagy a mérce amit magamban felállítottam... csak annyi negatív dolog történt már velem életem során... hogy ezek után lehet úgy tűnik, hogy tényleg magas a mércém... amit a boldogság szónál húztam meg magamnak... ez egy nehezen megfogalmazható dolog... mert alapjában véve boldog vagyok... csak nem mindig tudom kimutatni... de ahhoz, hogy igazán boldog legyek... ahhoz nekem több kellett volna... hogy valaki megértsen... valaki legyen mellettem... valaki fogja a kezem... és valakihez hozzá tudjak bújni amikor fájdalom ér... hogy valaki szeressen... hogy valakit szerethessek... hogy amikor belenéztek a szemembe tényleg azt lássátok, hogy boldog vagyok... de a boldogság megint cserben hagyott... és inkább eladott... kifejezve talán 5 forintért... csak, hogy megint jó legyen nekem... megszokott életérzés... csak én és "a kis szaros narancssárga biciklim" ( ami most még szar is ) mp3-mal fülemben... ez a megszokott kép mindneki számára... csak most egy ideig gyalogos flasben fogjátok ugyanezt kapni tőlem... nem fogok megváltozni maradok ugyanaz az ember aki eddig... csak kicsit át kell értékem a dolgokat, minden téren... és csak kívánok mindenkinek sok sikert az élethez... ha már nekem nincs sikerem, legalább nektek legyen... mindenkinek azt kívánom, hogy legyen nagyon boldog és figyeljen oda arra az emberre, fiúra vagy lányra, akinek minden nap megfogja a kezét és belül azt érzni, hogy szereti... legalább neketek legyen jó, mert én már...

...feladtam,

vagy csak jól szűrtem a lényeget...

Talán egyszer én is... talán egy napon engem is megtalál... talán egyszer elér engem is... talán egyszer én is eltűnök... de amíg itt vagyok... a tűz éltet... a tűz... ami bennem él... és igen vannak olyan napok amikor mások úgy látják, hogy talán tényleg nem vagyok boldog... és akik ennek örülnek... azok örüljenek nyugodtan... engem pont ők nem érdeklnek... pont ők azok, akikre igazából teljesen szarok... nem miattuk írok erre az oldalra... de látjátok ilyen-olyan módon igazából mindenkinek örömöt szerzek ezen az oldalon... talán mindennapossá vált az életemben, hogy másoknak örömöt vagy bánatot szerzek... talán mindennapossá vált az is, hogy önmagamat tiprom porba... talán mindennapossá vált az is, hogy nekem ez jutott... talán... de legalább tudom azt, hogy önmagam vagyok... olyan amilyen... de önmagam... és büszke vagyok... emelt fővel megyek végig mindennap az utcán... mert tudom azt, hogy ki vagyok... tudom azt, hogy mit akarok... talán néha keresem önmagamat... talán néha tényleg eltévedek... de visszatérek... mindennap visszatérek az útra... nekem ez jutott... ezt adta nekem az élet...

talán nekem tényleg ennyi jár... de ha egyedül is vagyok... boldog ember vagyok... mert tudom azt, hogy vannak akik szeretnek... tudom azt, hogy vannak, kiknek szükségük van rám... és ha néha elkeseredten megyek végig az utcán... ti akkor is azt a Dávidot lássátok, aki erős és akiben van tartás... mert a látszat néha csal... és tudom, hogy ez a kis iromány megint csak pillanatnyi elmezavaromat mutatja... mert holnap megint új nap lesz... megint megfogom mutatni mindenkinek milyen az igazi Dávid... bár néha nehéz... talán tényleg jobb lenne ha eltünnék én is... talán nektek igen, de nekem nem... sok embernek biztos, soknak biztos nem... ezt dobta a gép... csak azt próbálom nektek megfogalmazni, milyen furcsa érzés amikor látod az út végét... de nem nagyon érzed a reményt, hogy elérhetsz odáig... mert sok az éles kanyar, mely olykor eltakarja a fényt... de ha nem is láttom a fényt az alagút végén... valahol akkor is érzem, hogy merre kell mennem... és csak érzésből cselekszem... csak tiszta szívből... csak ahogy tőlem az megszokott... nem áskálódom... nem teszek olyan dolgokat, melyeket más gerinctelen embertársaim tennének... mert én képes vagyok egy vesztett meccs végén is emelt fővel távozni a ringből... ha nem állnám végig a meccset... sose tudnám meg mi lenne a valódi eredmény... mert lehet, hogy végig megyek és a végén fájó szívvel, vérző arccal távozom... de emelt fővel... és ha végig állom, és a végén nem én maradok a padlón... akkor azt nem is kell részleteznem... de ezt csak akkor tudom meg, ha végig megyek azon az úton, amit választottam... és mindenkinek azt tanácsolom, hogy az úton járjon amit választott... és ne a máséval foglalkozzon... törődjön mindenki a saját dolgával... talán jobb lesz mindenkinek... talán... engem nem kell sajnálni... nem sajnáltatom magam... talán csak próbálom élni az életemet... és elétek tárni azokat a dolgokat, amiket én úgy érzek, mint talán senki más... talán... talán már sokan feladták volna... talán én is... talán... talán jobb lenne... talán... de nekem talán onnan fentről ezt a sorsot szánták... pedig nem vagyok egy istenhívő... én nem hiszek istenben... mert talán ő sem hisz bennem... talán addig jó nekem... talán... most tényleg csak annyit láthat mindenki, hogy magamba vagyok fordulva... mert ez így van... ezen nincs mit tagadnom... talán jobb ha most nem is keres senki... most egy kis magányra van szükségem a kis világomban... talán...

talán csak keresem önmagam...

Tudom, hogy mindenkinek az életében van egy olyan valaki... tudom... nekem is van... neked is... mindenkinek... akiért képes vagy bármit megtenni... bármit feladni... kivéve önmagadat... azért mondom azt, hogy kivéve önmagadat... mert önmagát senki ne adja fel másért... mert akkor már nem önmaga lesz... nem azaz ember akibe a másik beleszeretett... szerintem... mindenkinek meg van a szempárja... amit keres... kutat... és egyszer megtalálja... és ha két szempár egymásra talál... egyfolytában fogja egymást keresni... csak kereseni... és csak keresni... és tudom idővel meg is fogják egymást találni... mert néha elég csak egy apró közös pillantás... lehet apró a pillantás... de amit takar... az annál sokkal nagyobb dolog... sokkal boldogabb... és persze egy úton elindulni amit választ magának az ember... elég nehéz... talán még nehezebb rajta végig menni... de végig kell... mert szívből húz az érzés előre... csak előre... és csak előre... csak szívből... a legfurcsább talán az egész dologban, hogy nem tudom hol az út vége... de lehet nem is érdekel hol a vége... elmondom, hogy miért nem érdekel... mert ha valaki elindult felém a végéről... akkor majd félúton talán találkozunk... vagyis találkoztunk egy ponton... és ezen a ponton szeretnék én megállni... veled... együtt... és csak leülni egy padra... megölelni... és csak nézni ahogy mosolyogsz, vagy éppen sírsz... csak nézni ahogy boldog vagy... vagy éppen szomorú... de nekem az is elég, hogyha láthatom, érezhetem, ahogy csak lélegzel... de néha megmarkol a valóság felülről és felránt... hogy vannak dolgok amiket nem szabad megtennem... mert nem szabad... de ő is tudja, hogy nem szabad... mert nem szabad... és mégis megtettük... csak gondoljatok bele a következő helyzetbe... amikor valakitől bucsút veszel... és megöleled... de közbe magadba csak azt hajtogatod, hogy nem szabad... nem szabad... nem szabad... és egy kicsit elengeded... ránézzel és azt látod a szemében, amit én akkor láttam... ő tudja, hogy te akarod... de nem szabad... te is tudod, hogy ő is akarja... de nem szabad... de ha mindketten akarjuk... akkor nehogy már ne legyen szabad... és megtörténik az a csók amire már oly régóta vártál... várt... vártatok... hát ezt az érzést szerintem nem kell részletezni... bár nem lehetsz az enyém... de nekem ez a csók elég sok mindent elárult... és azóta a perc óta nem nagyon érdekel semmi... mert mindig csak arra gondolok... hogy istenem, de jó érzés volt... mit nem adnék ha mégegyszer megtörténe... legszívesebben mindig visszatekerném oda életem perceit... de sajnos nem tudom... de a boldogságomat már megtaláltam... megtaláltam az életemben az a lányt... végre azt a lányt... Téged... aki úgy, ahogy van... minden porcikájában... minden mozdulatában... minden gesztusában... minden érzésében... mindenében megfog... és nekem ennél több nem kell... nekem nincs szükségem másra...

rád vágyom...

A legnagyobb... amikor csak meglátom... amikor csak hallom a hangját... amikor csak látom mosolyogni... amikor csak érzem, hogy Ő van... igazából elmondani nem is lehet... ezt érezni kell... és ezért vagyok boldog... mert én érzem... maga az érzés, hogy Ő van nekem... a legnagyobb érzés...