small

Nem csak a másnaposság súlya nyom... nem csak emiatt fáj a fejem... tegnap este... tegnap este jobb lett volna mindenkinek esküszöm, ha itthon maradtam volna... akkor talán nem rontottam volna el mások kedvét... nem raboltam volna az idejüket azzal, hogy engem keresnek... engem próbálnak összekaparni saját romjaimból... nem tudok elégszer bocsánatot kérni... nagyon berúgtam, nagyon magam alatt voltam... és ezt nem kellett volna másokra rátenni... nem lett volna szabad ilyen állapotba mutatkozonom emberek előtt... sajnálom... egy ideig erős voltam... sajnálom... tegnap eltört a mécses... sajnálom... néha undorodom magamtól is... sajnálom... Dávid elhagytad magad... sajnálom... belenéztem a tükörbe és csak annyit láttam a szememben, hogy:

sajnálom...

Nekem már az elején hosszúnak indult a tegnapi nap, mikor még szinte el se kezdődött... itthon... a kis szobámban... a kis ágyamban fekve... álmatlanul... forgolódva... gondolkozva... gondolkozva az életemen és azon, ami mostanában körül vesz... hosszú... hosszú kényemetlen órákon át... csak forgolódtam... de nem jutottam egyről a kettőre... aztán mintha sikerült volna elaludnom... talán egy órára, vagy egy kicsivel többre... nem tudom... és mikor kinyitottam a szemem, az volt az első gondolatom... hogy le kéne innen lépni... itt hagyni magam mögött mindent... aztán rá kellett jönnöm arra is... hogy nem egy jobb életet keresve hagynék itt mindent... hanem, hogy menekülnék azelől, amiben élek... nem menekülök, nem szaladok el... minden egyes nap szembe nézek önmagammal... szembe kell, hogy nézzek... valakik tisztelnek azért mert nekem ilyen a felfogásom, valakik ezért néznek fel rám... valakik ezzel úgy vannak, hogy néha kezelhetném könnyedebben a dolgokat... mind két álláspontban van igazság... néha lehet könnyedebben kellene kezelnem a dolgokat, de akkor már az nem én lennék... tegnap rentgeteget gondolkoztam... volt rá időm, hogy gondolkozzak... talán túl sok is... két órát lézengtem a városba a kis biciklimmel... két órát csak mentem céltalanul... persze nem csak erről a kér óráról beszéltem amikor azt mondtam, hogy talán túl sok is volt azaz idő, amit ma szétforogtam... szétforogtam? ... hát igen... ha mindenki jobban belegondol... a szeretet az a dolog amely a legnagyobb fájdalmat és a legnagyobb örömöt is tudja okozni az embernek... ha szeretsz valakit, de nem lehetsz vele... az fáj... de ha csak egy percre is hallhatod az illető hangját... akkor talán te lehetsz a legboldogabb ember a világon... rajtam kivűl vannak még, akik ebben a helyzetben vannak... mindenki máshogy kezeli ezt a helyzetet... nekem ez a tegnapi nap volt talán a mélypont... amikor azt mondtam, hogy feladok magam mögött mindent és mindenkit... de rájöttem, hogy azzal semmit nem oldanék meg... csak elmenekülnék sajátmagam és mások elől is... csak futnék... csak futnék... futnék messzire... de azaz érzés, hogy elmenekültem és nem néztem szembe... egész életembe futna utánam... utánam ne fusson senki bazzeg :) ... lényeg a lényeg, hogy maradok... nem futok el... itt leszek továbbra is köztetek... nem hagyok cserbe senkit... nem tudom cserbe hagyni azokat az embereket, akik szeretnek... akik tisztelenek... akik felnéznek rám... egy munkatársam ( Enikő ) oda jött tegnap hozzám és csak ennyit mondott: "...ha már te is magadba roskatsz, mi lesz velünk? ..." ez a mondat valamilyen szinten nagyon jól esett... de valahol rossz is volt, hogy mások azt látják, hogy megtörtem... és letagadni se tudtam volna, hogy nem, nem így van... mert tényleg megtörtem egy kicsit... viszont abból a szempontból jól esett, hogy vannak még emberek ezen a földön akiknek én adok erőt... akiknek én adok bíztatást... még ha egy szót se szólok... csak azzal, amit bennem látnak... csak azzal ha rám néznek azt látják, hogy akár mekkora pofont ad nekünk az élet... képesek vagyunk... mindneki képes belőle felállni... csak akarni kell... csak meg kell látni... és ezt mindenkinek magában kell észre vennie... mindenkinek magában kell erősnek és bíztosnak lennie... mondja ezt egy olyan ember, aki egyébként legbelül nagyon sok dologtól fél... nagyon sok mindenbe fél bele vágni... de mégis erős és biztos önmagában... lehet ez nagyképűnek tűnt, de nem az... nekem is vannak emberek akik erőt adnak a mindennapokhoz... lehet, hogy ők nem tundak róla... de erőt adnak... ugyanúgy Enikő mondta rólam ezt is, akitől már idéztem ebben az írásomban, hogy: ...neked kivételes a gondolkodásod és kivételes vagy..." ... és lehet, hogy pont ezért érzem azt, hogy nekem nem mindig tudnak erőt adni emberek... nem tudok másokból erőt meríteni... nem tudom miért, de nem tudok... és ebben a helyzetben csak magamra számíthatok... elég sok mindenben csak magamra számíthatok... mert, ahogy sok dolgot én látok... azt mások eleinte hülyeségnek tartják... csak később döbbennek rá, hogy nem hülyeség... de a két álláspont között elég sok idő telik el... amikor valóban csak magamra számíthatok... nem vagyok egy polpoziciós helyzetben amúgy én sem... nekem is meg van a magam baja... bajaim... de valahogy mégis képes vagyok a saját gondjaimat félre tenni és nem másra rá tenni... amikor valakin segíteni kell... amikor valaki számít rám... és vannak akik számítanak rám... Nórika ezt írta a blogján: "...nagyon imádlak és csak a jót szeretném neked, mert te is mellettem álltál amikor csak tehetted... te vagy a legőszintébb ember, te vagy az akiben csalódni nem lehet és te vagy az aki tudja mikor miről beszélek, hisz te is eddigi életedben csak a lényeget mérted be..." ... és képes vagyok félre tenni a saját dolgaimat, és kizárni minden dolgot... hogy tényleg semlegesen vagy inkább függetlenül lássam át a helyzetet... én tudom mibe vagyok... tisztába vagyok a helyzettel... teljesen átlátom... nem kell elmagyarázni, nem kell felnyitni a szemem, nem kell tanácsokat adni... majd én tudom... az én dolgom... persze meghallgatom mindenkinek a véleményét, de senki ne várja, hogy azok alapján fogok cselekedni... nem fogok... azt teszem... azt fogom tenni... amit jónak látok... akkor... ott... amit...

Meg lettem gyanúsítva, hogy nem vagyok becsületes... az első reakcióm csak annyi, hogy: gratulálok... az egy dolog, hogy vannak olyan vendéglátásban dolgozók, akik nem becsületesek... de szerintem erős túlzás általánosítani... csak, hogy mindenkinek világos legyen... lassan tíz éve lélegzek együtt az utcával... kb. hét éve lélegzek együtt a vendéglátással... az utcán megtanultam mi az a becsület, mi az a büszkeség... a vendéglátásban eltöltött időszakra büszke vagyok, és eddig úgy éreztem, hogy megbecsülnek... és se a büszkeség, se a becsület nem bűn... tisztázzuk le azt, hogy attól még, hogy belépek egy étterem ajtaján... vagy éppen kilépek egy étterem ajtaján... egyik dolog se változtat meg... egyik dologtól se leszek másabb, mint aki vagyok... ugyanaz a vendéglátásban dolgozó utcagyerek leszek... vagy azaz utcagyerek aki vendéglátásban dolgozik... a két dolog egy és ugyanaz... a két személy igazából egy... aki ugyanaz...

Aki ezt a szöveget munka után, szinte nulla alvással és hulla fáradtan leírta... aki ezen az oldalon próbál találni egy kis megértésre... nem elfogadásra, csak megértésre... nem kell több... aki próbálja szöveges formában elétek tárni gondolatait... több-kevesebb sikerrel... akire talán páran felnéznek... akit talán páran tisztelnek és becsülnek... aki értetek kell fel minden egyes nap... akit már egy pillantás, egy szó is boldoggá tesz... aki önmagában mindig újabb értékrendeket borít... aki próbálja a lényeget bemérni... aki néha olyan önmegtartóztatást tanúsít, hogy vannak, kik felnéznek rá emiatt... ti tudjátok ki ez?

én vagyok, egy hosszú nap végén...

Mit is érek?

Hát valakiknek nagyon is sokat... valakiknek annál sokkal kevesebbet... valakinek meg semmit... valakinek csak akkor érek bármit is, amikor valamire szüksége van, amihez én pont jól jövök... igazából nem érzem azt, hogy valakinek igen is érnék valamit... nem sok ember van körülöttem, akiknek tényleg igazán fontos vagyok... nem sok ember van akik tényleg kimutatják, hogy jelentek nekik valamit... ez egy kicsit szar érzés... de meg van a jó oldala is... általában csak morzsákat szór elém az élet... de még mindig jobb mintha elém rakna egy szeletet, ami nem ízlene... elvagyok én így is... a gépem előtt ülve... vagy a "kis szaros narancssárga biciklimet" hajtva... de hogy mit is érek valójában? ... hát nem nagyon tudok erre a kérdésre választ adni... tükörbe nézek... csak nézek... nézek... és mit láttok? ... egy 21 éves srácot... egy 21 éves srácot, aki inkább magát hozza szar helyzetbe azért, hogy másokat megvédjen a támadásoktól... egy olyan srácot látok, aki ahol tud segít mindenkinek... akinek adnak a véleményére... akit valamilyen szinten elismernek... és talán még vannak olyanok akik fel is néznek rám... de legbelül minden egyes nap, önmagamat gyötröm... és olyan helyzetekbe segítek másokon, amit én már megéltem, vagy tapasztaltam... viszont a saját dolgaimban nem nagyon találok megoldást semmire... talán pont azért, mert mások boldogsága kicsit fontosabb mint a sajátom... erre szokták azt mondani, hogy kivűlállóként könnyű bármit is mondani... attól függetlenül, hogy pont nem én vagyok olyan helyzetben, amiről elmondom a véleményem... nem lehet rám azt mondani, hogy kivűlálló... de valakinek lehet csak annyit érek, mint egy kivülálló... de szeretek kivűlállóként másokban élni... kivűl állok és mégis benned élek... ennyit érek? ... hát ha ennyit, akkor ennyit... de tudjátok nekem az is elég, ha valakiben csak egy kicsit benne élek... mert az már azt jelenti, hogy fontos vagyok nektek valamennyire... és ha az igazi értékemet kellene valamilyen adattal jellemezni... nekem elég ha csak azokban van értékem, akik rendszeresen látogatják ezt az oldalt... pont elég...

Mit is érek?

Hát nem tudom... lassan 22 éves korom felé döcögve... nem sokat... vagy inkább semmit... tele vagyok önbizalommal... de néha mégis nullának érzem magam... néha úgy érzem, hogy képes lennék az álmaimat valóra váltani... de nem teszem... hogy miért? ... nem tudom... ilyenkor feszít belülről egy kicsit azaz érzés, hogy nem vagyok más... csak egy nagy senki... és hiába kapok bíztatásokat... nem tudok belőlük erőt gyűjteni... pont azért, mert az én szememben... ha tükörbe nézek, azt látom... hogy nem érek semmit... és igazából ezekben a pillanatokban teljesen mindegy, hogy mások szemében mit érek... ha a sajátomban semmit... és igen... tudom... most sokan azt gondolják, hogy ezt mit sajnáltatja magát? ... hát kurvára elárulom, hogy akik eddig is olvasták ezt az oldalt, tudják, hogy ez nem önsajnáltatás... csak az önértékelésemmel vannak problémáim... és nekem ne mondja senki, hogy nem érezte azt amikor a tükörbe nézett... hogy nem ér semmit... biztos, hogy már mindenki érzett ilyet... csak nem mindenki meri magának bevallani... és akkor ott már baj van... az ilyen emberek szállnak el maguktól... mert azt hiszik, hogy ők a tökéletesek, ők megtehetnek bármit... hát elárulom, hogy elég nagy gázba vannak az ilyen emberek... egy mosolynál többet nem is érnek... szerintetek ők mit érnek?

és én mit is érek?

részlet Az utolsó cserkész című filmből... a legnagyobb...

Sziasztok!

Egy nagyon jó barátom is blogol... Klark már régebb óta írogat... olvassátok... nem vagyok az "utca királya"... te alkesz :) ...

http://klark.blogol.hu

Respect...

A blog címét megtaláljátok az "ezeket ajánlom" menüben is...

Sziasztok!

Még egy újabb blog van indulóban... Nórika is kedvet kapott... lessétek meg...

http://norcsi.blog.hu

Respect...

A blog címét megtaláljátok az "ezeket ajánlom" menüben is...

Sziasztok!

Elindult Noori barátnőm blogja... ajánlom mindenkinek a figyelmébe... megéri...

http://nooori.blog.hu

Respect...

A blog címét megtaláljátok az "ezeket ajánlom" menüben is...

Kedves olvasó! Mielőtt elkezdenéd olvasni amit ide írtam, kérlek indítsd el a videót... csak úgy kapod el az irományom flashét...

Nekem most kell eldöntenem... én döntöttem... választottam egy utat, amin végig fogok menni... nem adom oda senkinek ezt az érzést... legyen bármilyen nehéz... végig csinálom... tudom nem lesz könnyű... érzem nem lesz könnyű... de nem érdekel... nem fogok kitérni előle... végig csinálom... ha addig élek is... erőt gyűjtöttem, feltürtem ing ujjam és elindultam... egy lapra tettem fel az "all in"-t... vagy nagyot bukok és kiesek... vagy besöpröm az összes tétet az asztalról... sokszor éreztem már, hogy vakon megyek előre... de ezt most nem érzem... tudom mit csinálok... és tudom kiért csinálom... ami nem mindegy... mondhat bárki bármit... nem érdekel... legyen ez az én dolgom... elmondtam neked, hogy nem érdekel meddig... várni fogok... és emiatt ne is érezd magad rosszul... majd az idő sok mindent megold... ez az én döntésem... az én választásom... és senkinek nincs joga elvenni tőlem ezt az érzést... és nem is hagyom, hogy bárki is elvehesse... nagyon sok dolgot kaptam tőled... amit eddig nem is éreztem... nem is hittem, hogy van ilyen... de van... és megláttam... én megláttam...és boldog vagyok... ebben a helyzetben is... mert ha nem is lehetsz mindig velem... és ha együtt vagyunk is csak úgy, mint "barátok"... nem tudom szavakba önteni... nem tudom leírni milyen érzés van olyankor bennem... nem is tudom ezt az érzést minek nevezzem... talán ez a szerelem? ... talán ez azaz érzés amire minden ember vágyik... talán ez az érzés az, amire azt mondják, hogy nekem ez jelenti a boldogságot... szerintem nálam ez azaz érzés... biztos az... nekem Te jelented a boldogságot...

csak tíz percet kérek mindenkinek az életéből, hogy hallgassa meg ezt a két számot...   és döntse el mindenki magában mit érez...

Mondani könnyű... mondani bármit könnyű... azoknak eleget tenni, vagy betartani sokkal nehezebb... szavakat egymás után kiejteni a szánkon könnyűnek tűnhet... de olykor nehéz megfogalmazni azokat a dolgokat, amiket az ember legbelül érez... nem lehet mindent szavakba önteni... néha elég csak egy pillantás... elég egy mosoly... mely többent mond bármely szónál... és tényleg néha többet tudunk meg a másik pillantásából, mintha bármit is mondana... és nem is biztos, hogy a másikfél mondani is tudna bármit... de nem is kell... ettől szép az a pillantás... az a mosoly...

Kimondani azt, hogy nehéz könnyűnek tűnhet... viszont olykor nehéznek tűnik dolgokat könnyen kimondani...

Nem soká újra ott leszek iWiW-en... remélem nem sokára megoldódik ez a "feltöréses" ügy... nehezen viselem mostanában a mindennapokat... mindenkinek az életében vannak hullámvölgyek... és vannak emelkedők, amiken olykor nehéz a felfelé vezető út... megsúgom, hogy elindultam felfelé... meg kell mutatom önmagamnak, hogy képes vagyok felérni a csúcsra... nem fogtok tudni megállítani... kicsinálni engem... megtörni engem... elérni azt bennem, hogy valamit feladjak... egy gomb nyomással kitörölni mások golndolataiból, mások szívéből... vagy mások gyülöletéből... elárulom...

nem olyan könnyű...

Kicsit sikerült megtörnie annak aki feltörte a dolgaimat... nem tudom ki lehetet, de elég féreg munkát végzett... erről beszéltem amugy már sokszor, hogy olyan emberekkel állok szemben aki igazából nem is állnak velem szembe... hanem hátulról, alatomos dolgokkal próbálnak kicsinálni... miért nem mer elém állni? ... gyere állj elém, üssünk össze... sok gerinctelen ember, aki szemből tolja a jópofát, a hátam mögött meg betámad... az ilyentől van nagyon hányigerem... és kurvára ilyen világban élünk... szemtől szembe már nem tredni vagy mi fasz? ... kóstolgassatok csak... én egyedül vagyok... egyedül de lehet erősebb mint ti mindannyian... inkább vagyok egyedül minthogy beleolvadjak egy olyan világba, amibe már nincsenek értékek... amelyben már nincsen tisztelet, becsület... ez már nem az én világom... de leszarom... én akkor is emelt fővel megyek végig az utcán... pedig tudom, jönnek velem szembe olyan emberek akik legszívesebben pofán vágnának... akkor miért nem teszitek meg? ... nah erről beszélek... sok kemény ember, sok őszinte ember... de elárulom nem az nívó, hogy a másik háta mögött adjuk elő magunkat... felesleges is erről írni, mert ez valaki vagy érzi... vagy nem... én érzem... én tapasztalom saját bőrömön... senki ne lepődjön meg ezek után... ha Small újra bunkó, paraszt lesz azokkal akik megérdemlik... csak ennyit tudok mondani... készüljetek, ne hogy váratlanul érjenek tetteim... én szóltam...

Vannak olyan emberek mellettem, akikért bármit feladnék... "...meghalni valakiért akit szeretek... jó halálnak tűnik..." idézet az Alkonyat című filmből... feladni valamit azokért akiket szeretek... jó döntésnek tűnik... kiállni azok mellett bármi áron akiket szeretek... jó kiállásnak tűnik... feladni a "hírnevemet" azért, hogy mások szerezzenek "hírnevet" maguknak... annyira nem tűnik jónak... de áldozatokat hozni kell, néha jobb megbújni a háttérbe... nem kell mindig a középpontban lenni... nem kell mindig mindent magamra vállalni... mert a végén kihasználnak... nem kell mindig mások problémáját a magaménak tekinteni... próbáljatok már talpra állni... próbáljon már egy kicsit mindenki magáért kiállni... tudom számítotok rám... és ez valahol jól esik... de ha mindenki helyett én oldom meg a problémáit, akkor sose fogtok megtanulni önállóan élni... a másik pedig az, hogy az én proiblémáimmal igazából nem foglalkozik rajtam kivűl senki... és még én se tudok velük foglalkozni... nem baj már beletörődtem... egy kicsit olyan érzés, hogy ha bajban vagytok, majd Small mond valami okosat úgyis... de Dávidnak mikor mond valaki valami okosat... persze én is jól vagyok... persze még bírom... persze egyszer én is feladom... és be kell látni, közeleg az idő... közeleg annak az ideje, hogy magamnak is be kell vallanom, hogy teljesen egyedül vagyok... és egyedül is leszek... és rájöttem, hogy igazából egész életemben egyedül voltam... egyedül a kis világom közepén... vagy inkább a kis világom szélén, ahonnan végig néztem életemet fényképeken, filmeken, dalszövegeken keresztül... igazából kivül állóként néztem végig életem... láttam ahogy mint egy kirakó rakom össze az életemet... és most 2009-ben jövök rá sok dologra... most döbbenek rá, hogy még hiányoznak darabok... a végleges kép úgyis akkor fog összeállni, amikor már mindenek vége... néha felmerül bennem a kérdés: Dávid te mivel vagy másabb mint bárki más? ... és nem találom rá a választ... néha felmerül bennem az is: Dávid vajon jó úton jársz? ... de erre mindig csak azt válaszolom: választottam egy utat amin végig megyek, amin érzem, hogy van életem... ezen az ösvényen nincsenek előttem lábnyomok... csak mögöttem... ezt az utat én taposom ki először... és ezen az úton csak utánam jönnek... végig menni egy olyan úton amit már előttünk kitaposott valaki, nem poén... viszont végig menni egy olyan úton, amit te magad taposol ki... kihívás magaddal szemben... ismeretlen utakon járni... ez az én életem... nem másokat követek... de lehet vannak olyan mellék ösvények, amiken eltévedek... de vissza kell találnom... és visszafogok találni... amikor ezt választottam, amiben megtaláltam önmagamat... talán... úgy érzem... integettem mindenkinek aki mellettem állt... és búcsút vettem mindenkitől... batyumat átdobtam vállamon és elindultam... út közben persze találkozok emberekkel... de az út végén szerintem egyedül fogok célba érni... néha betérek megpihenni ide-oda... de ez csak rövid idő... talán... lehet... lehet jobb is ha egyedül megyek végig... nektek jobb... nem nekem... nekem semmivel se jobb... de jól vagyok... jól vagyok, mert láttom, hogy azokat akiket szeretek, akik közel állnak hozzám... boldog emberek... még ha én nem is vagyok mindig boldog... legalább ti legyetek azok... pedig önző vagyok... önző lettem... magammal szemben... és tudom, hogy nem biztos, hogy képes lennék boldoggá tenni akárkit is... én szerintem egy társasági ember vagyok... nem szeretek egyedül lenni... de igazából egyedül vagyok és mégis szeretem... ez az én gyengeségem... így legalább nem tudok csalódást okozni azoknak akik szeretnek... ez az én legnagyobb gyengém, hogy talán túl önkritikus vagyok magammal szemben... minden szempontból... ezt kaptam az élettől... hát ezzé váltam... pedig nagyon sok olyan visszajelzést kapok ami megcáfolja az önkritikámat... de amíg én nem tudom megcáfolni, addig olyan mintha... olyan mintha... mindegy... jól vagyok... nehéz megfelelni mások elvárásainak... de a saját elvárásainknak sokkal nehezebb megfelelni... mert én például nem akarok megfelelni mások elvárásainak... én csak a sajátjaimnak akarok megfelelni... de nem tudok, vagy csak nem merek... vagy nem is akarok... hosszú út van mögöttem... talán még hosszabb előttem... sok pofon van mögöttem... talán még több előttem... talán... nem tudom... talán könnyebb lesz... talán nem...

 
Suhancos - Jól
( részlet )

"...Láttalak délután,
Fantáziám sötétzöld mezején
egy kéz nyúlt egy másik kéz után.
A sors engem miér' utál?
Nem is ismerem.
A világ minden kincse sem tenne boldoggá nélküled.
De ahogy majdan összedől minden épület,
én is felejtek,
mert emlékezni már régóta nem merek.
Szekrényem tetején a képek, a levelek,
és még mindig érzem illatod,
talán az egyetlen megoldás, ha mindent itthagyok.
De persze, igen, jól vagyok, ha kérded.
Tudom, mindent rendbe tesznek majd az évek.
Köszi, tényleg, jól vagyok, vagy inkább csak élek.
Döntsd el a szememből,
tudom megismernéd ezerből.
Én is a tiéd, a szád ízét, a bőröd, a kisszoknyád,
Istenem, meghalnék, ha ezt visszahoznád..."

"...Igen, ha kérded: Igen, jól vagyok.
Ha bárki kérdi: mindig jó leszek.
Igen, mert érted, mindent otthagyok.
Akár a hóember másnap, csendben olvadok.
Igen, ha kérded: Igen, jól vagyok.
De nélküled érzem, biztos elveszek.
Barátságban, én és a rossz napok.
Messze még a hajnal, "Small" elandalog..."

igen... jól vagyok...

...vagy mégse

A tegnapi napon áldozata lettem, egy kis internetes kalózkodásnak, ami elég komolyan érintett... valaki feltörte az iwiwemet, a blogomat, a freemailemet... ezzel nem is lett volna annyira gond... ha nem akarta volna törölni a blogomat... amit sikerült megmentenem... viszont se az iwiwem, se a freemailemet nem sikerült eddig helyre állítani... sőt be se tudok lépni... aki ezt tette, annak üzenem, hogy jobban jár ha nem találom meg... kóstolgatnak... nem tudom kinek szúrom ennyire a szemét... de ha megtudom... nah mindegy nem lényeg... engem ilyen dolgokkal nem lehet kicsinálni... jobb ha tudjátok... iwiwre csak egy meghívó és újra ott leszek, ahol azaz ember nem akar látni... üzenem neked: haverom kevés vagy te hozzám...

Minden ugyanúgy baszik változni... a munkahelyemen hadjáratot indítottak ellenem és a főnököm ellen... nem tudom, hogy miért... talán hatalom vágyból... vagy nem tudom... de nem szeretek olyan helyen dolgozni, ahol sok a kétszínű ember ( tisztelet a kivételnek )... nem szeretem azt, amikor hátba támadnak... nem szeretem azt, amikor alaptalanul koholt vádakkal akár hátba, akár szembe támadnak... én megmondtam kiállok az embereimért, ha úgy érzem alaptalanul támadják őket... akkor vigyem el inkább én a balhét... nem érdekel... legyek inkább én a szar, szemét... de az embereimben megbízok, és tűzbe teszem értük a kezemet... legyen az bármekkora tűz... ha úgy érzem, hogy alaptalanok a vádak ezt ne felejtsük el... itt van most 1 a 10ért... ez most nem egy vidám írás... ez most nem egy mese... ez most az, amit nap mint nap elém tár az élet... és igen 2 nap alatt is nagyot változik a világ... 2 nappal ezelőtt még elmondhatam, hogy egy kurva boldog ember voltam... most 2009. április 9.-kén hajnalban ez változott... de nem adom fel... nem hagyom, hogy bárki is gyengének lásson... elég ha csak én látom magamat annak... biztos vannak akik most nevetnek, hogy na Small mi megmondtuk... megmondtátok ti a nagy faszt... azt... senki nem mondott nekem meg semmit... röhögjetek csak, kik ezt nevetve olvassátok... majd meglátjuk kinevet a legvégén... kicsit most megint úgy érzem, hogy velem kötekszik a sors... nem tudom ti, hogy vagytok vele... veletek is ennyit kötekszik? ... rájöttem, hogy akárkinek segítek akármiben... az valahogy mindig jól sül el... én ennek kurvára örülök... és kajakra nem várok cserébe semmit tőletek... nem tőletek várok... az élettől várom, hogy egyszer nekem is jusson egy falat a kenyérből... nem kérek többet... csak egy apró falatot... ez olyan nagy kérés? ... nem vágyom nagy dolgokra... én beérném kevéssel is... de ahhoz se jutok hozzá... engem minden szavamért támadnak... de minden szavamra szükségetek van? ... nem értem... tetteim példaértékűek? ... mégse vagyok én példaértékű... hát hogy van ez? ... bíznak bennem... de nem hisznek nekem... akkor most mi? ... nem értem én már tényleg ezt az egész életnek nevezett dolgot... de ahogy azt már egyszer mondtam.... nem is akarom érteni... csak élni... nem mondom, hogy leszarom... mert valahol belül mégis érdekel... hogy legalább tisztába legyek dolgokkal... de így nehéz... tudom sok ember szemében én voltam azaz ember, aki mindig erősnek, magabiztosnak és néha magamódján talán példaképnek is tűntem... most viszont azaz ember vagyok aki csak ül itthon a gépe előtt... és ti nem látjátok, de nekem a monitoron visszatükröződik egy gyenge, magabiztosnak nem mondanám... nem hogy példaképnek... ember arca... tudom, hogyha eztuán lefekszek aludni... ... reggel felkelek... és megint egy erős, magabiztos, boldog emberrel fogsz szembe nézni... ez néha csak a látszat... nem szeretem ha gyengének látnak, hogy miért? ... nem szeretem ha sajnálnak... nem szeretem, ha emberek csak akkor jópofiznak, amikor látják, hogy van valami bajom... nem szeretem ha csak akkor kérdezik meg tőlem, hogy mi a baj... amikor pont nem kéne... amikor pont az kéne, hogy egy kicsit békén hagyjanak... és elárulom nektek, hogy a legtöbb ember aki körbe vesz, az ebbe a csoportba tartozik... nagyon szűk azoknak a köre, akiket tényleg közel érzek magamhoz... és ők tudják mikor van az a pont amikor jobb ha Dávidot egy kicsit békén hagyjuk... és nem fárasztjuk még feleslegesen a hülye kérdéseinkkel... bár én lehet úgy érzem, hogy kevesen állnának ki mellettem vagy értem... szerintem még én is meglepődnék amugy mennyien is vagytok, kiknek egy kicsit is fontos az, hogy Dáviddal mi van...

Mindazok ellenére amiket most itt leírtam... reggel, ahogy felkelek, ugyanolyan leszek mint 2 nappal ezelőtt... csak ezt le kellett írnom... és amugy már most sokkal jobban érzem magam... ez az oka annak, hogy ez az oldal "nap mint nap" megmutatkozik valami újjal... ez az egyik oka annak, hogy túl tudom magam tenni dolgokon viszonylag könnyen... ez az oldal már sok mindent látott... sok mindent mutatott... és még fog is... ez az oldal nem fogja feladni a harcokat... ahogy én se... ez az oldal megfoja mutatni még sok mindenkinek a helyes utat... ez az oldal harcol értem... én pedig oldalért... ez az oldal adott nekem sokszor erőt ahhoz, hogy ne adjam fel... hogy fel a fejjel... még akkor is ha:

...minden ugyanúgy baszik változni!

Elengedni valakit akit szeretsz.... ezt a legnehezebb az életben megtenni... itt hagyni valakit akit szeretsz... talán még nehezebb... mind kettő nagyon nehéz döntés... és mind a két emberre hatással van... én ha valakit szeretek, se itt hagyni nem tudnám, se elengedni... ismerek embereket, kik az egyik oldalt képviselik... kik a másikat... és vannak akik mind a kettőt... bírálni senkit nem szeretnék, azért amilyen döntést ő hozott vagy hozna... mindenki tudja, hogy neki mi a fontos... és hogy az mennyire fontos... és ezért senkit nem lehet se elítélni... se bántani... mindenki magával és a lelkiismeretével legyen tisztába... ha az megvan... a többi már csak részlet kérdés... persze lehet, hogy egy ilyen lépéssel a másik félnek fájdalmat okozunk... de sajnos az élet nem habostorta... el kell fogadni azt a helyzetet amit elénk rak az élet... és ha éppen úgy van... tudni kell... képesnek kell lenni tovább lépni... és nem összetörni... mert azzal semmivel se jutunk előrébb... lehet itt beszélni olyan dolgokról, hogy de érzem vissza fog értem jönni... és mi van ha nem? ... tudom, hogy meg vár... és mi van ha nem? ... szerintem felesleges ilyeneken gondolkozni... az én véleményem az, hogy a távolság a kapcsolatok méreg foga... amit valaki vagy képes kihúzni... vagy egész életében nyomot hagy benne... remélem tudtam adni egy kis erőt azoknak, akik ilyen helyzetben vannak... és egy kicsit kilátástalanak érzik a helyzetüket... van remény... csak fel kell állni, elindulni egy irányba és nem hátra nézni... van fény az alagút végén...

csak meg kell látni...

Én már megtaláltam amit kerestem... akit kerestem... megtaláltam az életem... megtaláltam azt, amire egész életemben vágytam... akire egész életemben vágytam... megtaláltalak... és nem érdekel meddig kell várnom, mert érzem...
érted megéri...

Szokták mondani, hogy akkor szép az élet, ha zajlik... viszont a másik oldal... nem az a baj, ha a szar nyakig ér, hanem ha hullámzik is... hát zajlik is... hullámzik is... tegnap este kiültem a Nagy Templomhoz pár sör társaságában... elvoltam... gondolkoztam... néztem az embereket... egyszer egy öreg ember a boltban előttem állt, bevolt rúgva és csak ennyit mondott: "...jaj Istenem, Én nem ilyen világot akartam..." ... néztem párokat... és rájöttem, hogy igazából számomra nem az a szép pár, akik külsőre nagyon ott vannak egy más mellett... sokkal jobban irigylem azokat a párokat, aki belsőre vannak nagyon ott... és ha jobban belegondolok, rájövök, hogy igazából a külső egyáltalán nem lényeg... mert ha valakit megszeretsz a belsője miatt... akkor nem fog érdekelni a külsőjében fellelhető apró hibák... mert szereted és elfogadod a hibáival együtt... és itt nincs de... ennyi és pont... az már csak ráadás ha a külsője is annyira meg fog, hogy nem találsz benne hibát... na az a legdurvább eset... ráforogtam mostanába elég sok mindenre... és elég sok mindent megláttam előre... és a visszajelzések engem igazolnak... ez valahol jó, valahol meg nagyon rossz... ezzel igazából másoknak tudtam segíteni... de magamnak nem... de nem adom fel, mert tudjátok jól, hogy az nem én lennék... én ki fogok kezdeni a sorssal... ha más a sors így kóstolgat... majd meglátjuk, de megígérem, le fogom győzni... mindenkinek nagyon sok kitartást kívánok az életben, az élettel vívott harcaihoz... és mindenkinek azt mondom, hogy majd később rájöttök, hogy megérte nem feladni... igen... észrevehető, hogy valami a tegnapi napon változott az életemben... igen változott... ért egy kisebb csalódás... nem valakivel szemben... hanem igazából magammal szemben... de majd ha rájövök, hogy hol van hiba a gépezetben, akkor igérem megjavítom... addig meg próbálom elfogadni az adott helyzetet... és együtt élni ezzel a gondolattal... egy kicsit úgy érzem, hogy az idő nekem dolgozik... csak ki kell várnom... hát várok... igazából nem tudok jobbat...

a végén minden kiderül...

Ma is történtek dolgok amiket úgy érzem le kell, hogy írjak... olyan ember tettein kaptam képet ma... és olyan dologban, hogy el se hiszem... és az ilyen dolgokkal az a gond, hogy olyan emberekre is rossz képet vetít, akik igazából nem olyanok... igazából még a kivül állónak is megremeg a bizalma... még a kivülállókkal szemben is... hozzá kell tennem jogosan... a mai világban a bizalom az eslő és az utolsó dolog is... valakinek az első... valakinek az utolsó... ugyanígy vagyok az őszinteség fogalmával is... valakinél első... valakinél utolsó... igazából én mind kettőt elsőnek érzem... bizalom nélkül nincs őszinteség... őszinteség nélkül nincs bizalom... a kettő együtt jár... az emberi butaság pedig határtalan... tapasztalataim alapján én a mai napot elég jól lekövettem... úgy érzem elég jól átláttam a helyzetet... el is mondtam róla a véleményem az érintett embereknek... ez érintett embernek... ami lehet kicsit paraszt volt... lehet úgy érezted, hogy letámadlak vele... de tudod te is milyen vagyok... nem szeretek kertelni... elmondom a gondom, vagy amit nem értek megkérdezem... aztán levonom belőle a tanúságot... a nap tanúsága össz-vissz annyi... hogy szerintem később megfogod te ezt bánni... ne legyen igazam... de szerintem az lesz... később fogsz rájönni, amit egyszer már lezárunk magunkban oldalt... oda nem lapozunk vissza... nem szabad... kétszer ugyanabba a gödörbe lépni, ne haragudj, de butaság... és nem éri meg... majd amikor lelkileg offon leszel, amiatt a lány miatt, gondolj rám... tudom azt is, hogy én milyen helyzetben vagyok... tudom mit gondolsz róla... de elmondtam neked, hogy ott évekről van szó... az egy kicsit másabb... gyerekek és felnőttek között sok különbség van... nem osztásból írtam ki ezt a blogomra, csak úgy érzem ebből nem csak te... hanem mások is tanulhatnak... elég sok mindent megéltem már ahhoz, hogy ezt kimerjem jelenteni... és elég sok mindent láttam már... azt nem értettem igazából, hogy tud ekkorát fordulni egy kocka néhány óra alatt? nem értem még most se... számomra nem az fájt a legjobban, hogy nem maradtál vele ( bocsánat, ez paraszt )... az fájt nekem a legjobban, hogy esélyt se adtál az újnak és az hogy visszaestél egy olyan gödörbe amiből így is elég volt kimásznod... vagy nem? nincs igazam? és hidd el nekem... pár szép szó, pár szép ígéret nem old meg semmit... a szent cél érdekében mondani és ígérni bármit lehet... nem azaz igazi kérdés, hogy mit láttál a szemében ami más... hanem, hogy meddig fogod azt látni benne??? ... most, hogy visszakapott, napok kérdése és olyan lesz, mint régen... az egész... mert tudja, ha most is visszakapott téged... így ez után is vissza fog ( ő, úgy érzi )... hidd el... neki már nem melletted kellene bebizonyítania azt, hogy megváltozott... mert neked már nem fogja tudni megmutatni, hogy képes rá... ne így legyen, de az átélt esetek számának 99%-a ezt mutatja... te pedig férfi létedre büszkén fogsz szenvedni legbelül... aztán egyszer besokalsz... és jöhet a következő kör, mint a forma 1-ben... ördögi kör ez haverom... azt kivánom neked, hogy minél előbb csepegjen el a benzin... és a szerelőidnek a köszönet mellett, csak annyit kell mondanod, hogy:

szép munka...

Én hittem emberekben... hittem barátokban... hittem szerelmekben... hittem nagyon sok mindenben... és van amiben ezek közül most is hiszek... van, amiben már nem... mert vagy hülyének néztek, vagy hátba támadtak, vagy csak szimplán átbasztak... igazából nem tudok nektek egy olyan embert se mondani akit barátomnék tekinthetek... úgy, hogy még most is állandóan tartjuk a kapcsolatot... alakultak ki barátságok mostanában az életemben... aminek nagyon örülök is... de ők nem ismernek még annyira... mintha valakire azt mondanám, hogy gyerekkori barátom... remélem érzitek ennek a súlyát... én érzem... és tudom vannak olyan barátságok a múltamban amit én basztam el... mert azt hittem majd ha mást teszek jobb lesz... nem mondom, hogy nem jobb... nem mondom, hogy megbántam amit tettem... néha furcsa, hogy egyedül ülök itthon a szobámban... de olyankor jövök rá arra igazán, hogy nekem erre szükségem is van... ezt nevezik azt hiszem nem nagy képűen mondom ki, hogy művészléleknek... és csak az érezheti át, aki már azzá vált... nem tartom magamat semmivel se többenk mint akárki... de az egyszerű ember nem fogja megérteni azt az érzést amikor csak kiülsz a Nagy Templom elé egyedül... hallgatod a zenét... és szétmész... és csak gondolkozol az életen... és esküszöm nektek jó érzés... még ebben is hiszek... ehhez az érzéshez nem kell pénz, nem kell semmi... viszont ha igazán elkapod a flashét, semmi pénzért nem adnád el... legalábbis én így vagyok vele... körül nézek a világban és rájövök néha, hogy engem néznek ki a világból... mert én nem drogozok... mert nem csaltam meg még senkit... mert nem vagyok kétszinű... mert ilyen vagyok... de ez se nagyon érdekel... nézzen ki engem a világ... én meg kinéztem magamnak a világot... ilyen egyszerű... sokan, sok mindentől vették el a kedvem... sokan, sok mindent vettek el tőlem... a kedvem visszajön, amit meg elvetetek, azt szorítsátok erősen és legyetek boldogok... a másból kitépett érzések nem vezetnek jó útra... visszanyal a fagyi... amikor már késő... magamra találtam... ehhez az kellett, hogy találkozzak egy olyan emberrel, aki... legyen ez az én kis titkom... legyen ez egy olyan érzés, ami miatt minden nap jó kedvvel kelek és fekszek... ami miatt nem érdekelnek a hétköznapi problémák... ami miatt még azt is érzem milyen embrenek lenni... mert bevallom magamtól ismét embernek érezni magam, elég nehéz és göröngyös út lett volna... de ő mutatott nekem egy rövidebb és egyenesebb utat... és nem érdekel más... visszakaptam az életmet ... az élettől... lehet leszenek olyan emberek aki ha ezt elolvassák, szarul fog nekik esni... nekem is sok minden szarul esett, ami akkor senkit nem érdekelt... engem meg most nem érdekel... a múltat felforgatni felesleges... értek fájdalmak... értek csalódások... akinek ez fáj... akinek ez csalódást okoz amit én most írok, annak üzenem most már tudja mit éreztem... ugye milyen rossz érzés? szar is az amikor valakit elhagynak a barátai mert éppen nem ér rá... szar is lesz ha majd rájösztök mi is azaz élet... mert tapasztalatok nélkül nem tudjátok mi az élet... lesznek még pofonok mindenki számára... így az én számomra is biztos... csak én már ehhez edzetnek érzem magam... és nem fogok senkit hívni telefonon, mert megtudom oldani a problémáimat... viszont volt már rá példa amikor engem hívtatok hasonló esetben... emlékeztek? remélem... én nem fogok rátok emlékezni... voltak persze jó dolgok amiket sose felejtek... de ahhoz, hogy visszaemlékezek, ahhoz ez kevés... én elvagyok egyedül... már szinte megszoktam... akinek ismeretlen ez az érzés, annak nem kívánom... de tudom, hogy befog következni... nem kívánom, de befog... azt se kívánom senkinek, hogy olyan döntések elé állítsák őket, mint amik elé én lettem állítva... az, hogy a saját személyiségemet elnyomjam valaki miatt... na ebbe a hibába mégegyszer nem fogok beleesni... nem jó... és ha kérhetek mindenkit ilyet ne is várjon el senkitől... olyan dolog ez mintha egy írónak elvennéd a tollát... elvennéd az életét... ehhez senkinek nincs joga... az én gondolkodásom elég sokat változott mostanában... és nem érzem azt, hogy az utóbbi időben bármilyen rossz döntést is hoztam volna... még akkor se ha ezeknek a döntéseknek az eredménye az lett, hogy egyedül maradtam... de az én fajtám inkább marad egyedül, minthogy beolvadjon az átlagba... ahogy azt egy barátom ( Dzsiza ) megfogalmazta: "...Egy életérzés, mellyel hamarabb lépsz előre, egy érzés, mellyel hamarabb leszel képes olyan döntésekre amire mások sokkal később, és amikor erre képesek lesznek, mi már "évekkel" előrébb vagyunk..." ... várom a napot amikor erre egyre több ember rádöbben... kb. 30 évesen.... amikor én ezen már meg se fogok lepődni... meg se fogok lepődni azon a világon amiben élünk... akkor fog sok ember rájönni, hogy lehet nem jó úton jár az életében... akkor fogok én rádöbbeni, hogyha még most bizonytalan is vagyok ebben a dologban talán egy kicsit... hogy jó döntéseket hoztam egész életemben... és én önmagam voltam, nem egy vetített kép... és akkor fogok igazán rájönni arra, hogy tényleg nincs olyan dolog amit bánnék az életemben... bár ebbe már most is biztos vagyok... mert eddig se bántam meg semmit... nagyon kivácsni leszek azokra az emberekre akik vagy akiket, eldobtak vagy eldobtam, maguktól vagy magamtól... miképpen fogják értékelni a velem létrejött és elbaszott kapcsolatukat... nagyon kiváncsi lennék rá... mert én már értékeltem magamban ezeket a kapcsolatokat... és elég sok mindenben nem magamat érzem hibásnak... elég sok mindennel nem értek egyet... amit kaptam... nem is teljesen érzem én ezeket a dolgokat reálisnak... de köszönöm, hogy így alakult... így nekem könnyebb mostmár egyenesen menni, mert a kanyarok nagy részét már régen bevettem... a bukkanókon már régen túl vagyok... és erre mondják azt: ami nem öl meg, attól erősebb leszek... erősnek érzem magamat lelkileg annyira, hogy ne rodjak össze, ha hátba támadnak, ha átbasznak... ha újabb pofont kapok... amire most elég kevés esélyt látok... én már leróttam a kenyerem javát... valahogy úgy érzem, hogy most elég nagy pozitív változosokon megyek keresztül... mind munkaszempontból, mind magánélet terén, mind az életfelfogásom terén... a külső hatások formálnak... melyek ellen tenni nem tudok... de nem is akarok... mert így formálódik a személyiség... és eddig is így formálódott... és ha ehhez az kellett, hogy eldobjak magam körül mindenkit és lezárjak egy fejezetet... lezárjam azt, amiről úgy gondoltam, hogy az életem... ha ehhez az kellett, hogy lapozzak egyet és új oldalra irogassak... akkor én azt mondom...

...megérte

Valaki érti ezt az egész szart amiben élünk??? valaki érteni akarja de sose fogja megérteni mert nem képes rá... én próbálom megérteni, de nem megy... te azt hiszed érted... jól mondtam csak hiszed... mindenki csak magának tud választ adni erre a kérdésre... én nekem még nem sikerült odáig eljutnom hogy megértsem... a nő irányítja a férfit... a férfi irányítja a nőt... miért nem irányítja mindenki önmagát? nincsen se női, se férfi uralom... vannak elvek amiket a magamfajta betart... nem fogok egyszerre több vasat a tűzbe tartani... sose tartottam... nem fogom feladni ahogy Dzsiza mondaná a "streetlife style"-t semmiért... és senkiért... ilyen vagyok, így születtem... nekem ez lett a vallásom... és ha valaki hisz valamiben nem adja fel semmiért... ti istenben hisztek... mi meg magunkban és az elveinkben, a vallásunkban... ha valaki azért tart bunkónak, mert így élek... elismerem, hogy bunkó vagyok... már várom amúgy az emberektől a fikázós kommenteket... de leszarom... gyertek rám nyugodtan... én tiszába vagyok önmagammal, tisztában vagyok azzal, hogy mit miért teszek... nekem ne adjad a keményet amikor hátba támadsz... a gyengék jönnek hátulról... a gyengék, akik még maguktól is félnek... a gyengék akikkel ha már történik valami olyan dolog amit még nem éltek át, attól kezdve akkora önbizalmat halóznak be maguknak, hogy az hihetetlen... bevallom az utóbbi időben nem voltam önmagam, nem tudtam önmagam lenni... ennek vége... újra olyan vagyok mint azelőtt... és ezentúl nem fogom hagyni hogy bárki is formáljon... bárki is lenézzen azért mert én képviselek egy stílust... képviselek egy személyiséget... a saját személyiségemet... én nem mástól lopom az ihletet... én nem úgy öltözködök, hogy az másoknak tetszen... és nem úgy élek, hogy az másoknak tetszen... én úgy élek, ahogy nekem tetszik... és tudom, hogy van aki ezért szeret... van aki ezért a barátom... és vannak akik ezért tisztelnek... persze tudom, hogy ezeknek a száma elenyésző... de számomra nem az a fontos, hogy a fél világ szeressen és tiszteljen... sokkal többet jelent nekem ha csak egy ember őszintén szeret vagy tisztel... őszintén szeret és tisztel... nem érdekel, hogy a múltból kik, mit osztanak rám... sose foglalkoztam a múlttal... nem is fogok... az se érdekel, hogy mit fognak osztani a hátam mögött azok az emberek, akiket már hátra hagytam... nem fogom a múltat megmagyarázni... nem kell... felesleges... adnék vele "a szarnak egy pofont"... megérné??? nem is akarom amúgy megérteni azt amiben élünk...

csak élni...

Small feat. Dzsiza

Sziasztok!

Elindult egy nagyon jó barátom blogja, aki most fog kimenni Angliába... mindekinek kívánok jó olvasgatást...

http://maximus.blog.hu

Respect...

A blog címét megtaláljátok az "ezeket ajánlom" menüben is...